„memories make up who we are.”
huh, kerek egy év volt, de kivártuk, még utoljára szétroncsolhatunk pár térd-kalácsot... azért is rossz ez a nagy hiátus, mert a sztoriban pontosan ott folytattuk, ahol tavaly félbehagytuk, a szamaritánus pillanatnyi győzelménél, az alvilági szál hirtelen lezárásánál, így nem is lehetett más út, mint hogy az egész epizód egy nagy menekülés legyen -annak minden velejárójával, a pörgéssel és az izgalmakkal (még ha tudhattuk is előre, hogy a gép nem veszhet el örökre). természetesen a leginkább ms.root volt elemében, még a god mode nélkül simán elintéz bárkit, félkézzel, miközben ott az arcán az az imádnivaló mosolya... de mr.reese is kellő mennyiségben szórta a golyókat és az egysoros beszólásokat... megállni igazából csak a flashback-eknél volt idő, mert azért most is kellett egy kicsit moralizálni és filozofálni (’mi a halál?’). bár a nagy rohanásban is tudnak azért gondolkoztatni, mert például a metrós jelenetnél nem azért riadt meg az ember, hogy ms.root-nak baja lesz, hanem azért, mert tudja, hogy a valóságban is ott az okostelefon mindenkinek a zsebében, amikre bármikor lehet megtévesztő információkat küldeni... no. a nyitó zenés jelenetnél azonnal megcsapott az érzés, hogy mennyire hiányzott a sorozat -minden adott, hogy a maradék részek alatt még inkább hozzám fog nőni. ($$05.07.)