„no man tortures his enemy if he must torture himself in the process.”
mielőtt még a vasút felé fordultunk volna, volt egy ügy, amit le kellett rendezni -egy a kezdetektől velünk lévő ronda ügy... minden figyelmünket a bohannon/svéd ellentétnek szenteltük, és örülök, hogy rászántuk erre a klasszikus konfliktusra a teljes játékidőt, mert így kaphatta meg ez a szál a méltó lezárását (valószínűleg tanultak az írók medvés esetből...). azon már nem lepődök meg, hogy a végén próbálták elérni, hogy egy kicsit szimpatizáljunk az ördögi kétszínű gonosszal, és istenuccse, jó úton jártak... mert látni azt, hogy a jóvágású gazdasági tisztet hogyan tették tönkre a déliek a háború kegyetlen időszakában, majd a végén ott voltak azok a kérlelő szemei is, hát valahol belül megesett rajta az ember szíve, még ha öt éve szeretve utáljuk is a karakterét... kell egy kis megértés ahhoz, hogy bohannon miért ezt az utat választotta ahelyett, hogy ott a folyóban rövidre zárta volna az epizódot, hogy miért kockáztatott ennyit a törvényes igazságszolgáltatásért, de mivel eddig is benne volt a karakterben ez a makacs becsületesség, hogy minden szalmaszálhoz ragaszkodik, ami megmentheti a lelkét, így talán átérezhető az útja. meg egyébként is, akkor kevesebbek lettünk volna ennek a két nagyszerű színésznek a jutalomjátékával... (ha meglátom michael nankin nevét a stáblistán, mindig jobban figyelek a fény-kezelésre, és sohasem hagy cserben, mert mindig jól látható, hogy ő az egyik legszebben fényképező rendező a tévés szakmában.) ($$06.13.)
