„welcome, new gallaghers. come on. give daddy frank a hug.”
menetrend-szerűen beütött a szar. hurrá. taps... egy kicsit már várta is az ember, hogy megmerítkezzünk a negatív hullámokban, főleg azokon a szálakon, ahol megérdemelte az adott karakter, hogy egy kicsit a fejére koppintsanak -és itt most mindenki tudja, hogy debbie-re gondolok elsősorban... de ügyesen úgy alakították az epizódot, hogy mindenkinek (vagy mindenki miatt) legalább egyszer fel kellett hívni fionát, aki érthetően besokallt ettől, és így megint előszedte a lelke mélyéről a cél-kitűzős énjét, tudjátok azt, amelyik időről/időről előbújik belőle csillogó szemekkel, hogy aztán néhány sérüléssel később vissza is kucorodjon a rejtekhelyére... és ha belegondolunk minden gallagher-gyerek így szokott járni évenként egyszer-egyszer, most majd fi lip-pel versenyezhet, hogy melyikük jut tovább az élete összekaparásában... frank-en megint lehetett nevetni, mert kitartó csótány üzemmódba rakta magát, miközben lángoló pallossal a kezében vezette az új népét előre, de ha belegondolunk, azért komoly mondanivaló is megbújt a piszkos szórakoztató réteg alatt (gondolok itt a kipaterolt hajléktalanokra mondjuk). (uhh, mééééég v és svetlana cicit!) ($$10.20.)