„there is no such thing as heroes or villains. it’s just a giant... circle jerk.”
ahogy tovább merészkedünk a kiindulási ponttól, az alap-történettől, úgy lesz minden egyre brutálisabb és veszélyesebb. vadvidék ez, ahol már nem elég a szokásos bordély-ház, itt római dekadenciában folyik a kőkemény orgia (már akár hiányolhatta is az hbo-hoz szokott néző a mindent megmutató erotikát a show-ból, hát most pótolták ezt a hiányosságot...). a kaland is nagyobb ívű az eddigieknél, a marha-tolvajokat felváltották a szürke-kabátos katonák, akiknek lételemük a háború, és nem kímélnek senkit, akik az útjukba kerül. még a hús/vér embereket sem. hmmm, ad.1: eddig azt hittem, hogy a fizető vendégek sérthetetlenek, ám most beleszaladtak pár pofonba meg fojtogatásba, úgyhogy úgy tűnik, hogy csak a lövedékek ellen vannak védve; ad.2: érdekes ez a hús/vér kifejezés azután, hogy kiderült, hogy az androidok annyira hasonlatosak hozzánk, hogy ők is húsból és vérből állnak. így már érthető, hogy miért hívják a javító brigádot mészárosoknak... az időnk nagyrészét ma a park területén töltöttük (a kalandos lövöldözéseken és az orgián túl itt volt dolores-nek néhány fura jelenése, sőt, még anthony hopkins is itt elmélkedett a fekete ruhás emberrel (mennyire jó őket egy jelenetben látni ed harris-szel, te jó ég!)), de azért néhány rejtélyt tartogattak nekünk az éjszakai műszak dolgozói is... (btw, számomra az is rejtély, hogy miért vetkőztetik le az androidokat akkor is teljesen pucérra, ha csak beszélni akarnak velük? vagy ez is csak az hbo policy miatt van...?) ($$11.01.)