„thug swoops in with a baseball bat and a smile, and we’re all so scared that we gave up everything.”
ha egy új fajta hatást akarsz elérni, valamit, amire minden néző felkapja a fejét, akkor az erős kontraszt használata hatásos módszer lehet erre -persze az ilyen szokatlan megoldások sok ellenérzést is ki fognak váltani. ma a zenével érték el ezt a hatást, szándékosan erőltették újra-és-újra a vidám zenét, amíg daryl-lel együtt mi is szinte megtörtünk tőlük... mondhatjuk, hogy egyfelől a kemény motoros hősünk volt a főszereplője a résznek, de igazából az volt a cél, hogy belekukkanthassunk a saviour-ök mindennapjaiba, és ami még fontosabb volt az íróknak, hogy egy kis emberséget csempésszenek ebbe az embertelennek tűnő csoportba... érdekes választás volt dwight-ot kiemelni, mert eddig egy utálatos pöcsnek tűnt (még most a rész elején is, amikor lopott falatokkal tömte a bendőjét), így nem igazán értettem például azt, hogy miért akarják elérni, hogy izguljunk érte, (mondjuk amikor összeakadt egy csapatnyi szétfolyós zombival), de kirkman-ék vannak annyira gonoszul intelligensek, hogy a végére tényleg elérték, hogy érezzek valami szánakozás-félét iránta... és ehhez csak végig kellett hallgatni azt, ahogy a fura hangsúlyozások koronázott királya, negan elmeséli, hogy hogyan is törte meg a srácot (bónusz-pont járt mindenkinek, aki emlékezett arra, hogy ő meg a két lány hogyan találkoztak daryl-lel tavaly). mert lehetsz kemény férfi, aki nem térdel le senki előtt, és nem sír a fájdalmai miatt -egész addig, míg nem jön valaki, aki képes megtörni. és hidd el, lesz olyan... ($$11.07.)
