„why are you always turning me into the angry black woman?”
elég felszínesen foglalkozunk jelenleg a rapper-léttel, csak tisztogatjuk a fegyvereket, meg a drogot vásárolunk, klisék itt-is/ott-is, de elég szórakoztatóak ezek a jelenetek ahhoz, hogy ne panaszkodjunk (főleg az elhagyatott erdő mélyén megkötött biznisz-jelenet volt tele lükeségekkel). eközben a magánélet is kiharap egy nagy szeletet a játékidőből, és nem csak azért, hogy hősünk pénztárcájában vájkáljunk... ($$11.16.)
„she’s dead. wrapped in plastic.”
(◄◄) pont az a generáció vagyok, akinek meghatározó élménye, hogy a takaró alól rettegve nézi, hogy megtudja végre, hogy ki ölte meg laura palmer-t, de én valahogy kimaradtam ebből a kollektív élményből -és ebből arra következtetek, hogy nem is láttam egy részt sem a kora kilencvenes években, mert akkor biztos megmaradt volna valami foszlány (mint ahogy az x-akták kapcsán például tisztán emlékszem, hogy az egyik rész után nem mertem ráülni a wc-re...). mert úgy gondolom, hogy annyira egyedi a hangulata a show-nak, hogy aki egyszer látta, az többet nem felejti... úgyhogy nem is érzem olyan nagy problémának, hogy már fiatal felnőtt fejjel estem neki a sorozatnak, amikor 2005-06 táján adták újra a tévében, mert így is elég hamar mély szerelem lett belőle (főleg hogy jó kis rituáléval volt övezve a heti megtekintést, vasárnap esténként barátnővel összebújva a viseltes kollégiumi kanapén)... most megint eltelt újabb tíz év, és közeledik a dicső visszatérés dátuma is, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy újra megmártózzak a duglászfenyők illatában, és nyakig merüljek a forró kávék és isteni meggyes piték világába -most egy kicsit máshogy, eredeti nyelven, jó minőségben, kicsit magányosan az ágyamban... az elmúlt majd’ tíz évet masszívan sorozatozással töltöttem, így jóval nagyobb a rálátásom a tévés alkotásokra, ezért meglepődve láttam, hogy mennyire érett munkát tettek le david lynch-ék 1990-ben, amikor a tévé még nagyon mást jelentett mint manapság, főleg egy olyan országos adón, mint amilyen az abc volt akkortájt. nem is értem, hogyan nyomták le a döntéshozók és a nézők torkán ezt a másfél órás gyöngyszemet -még akkor sem, ha itt a kezdésnél még teljesen mellőzték a később hangsúlyossá váló természetfeletti elemeket... mert itt még a drámai felütés és a nyomozós-sorozat jelleg dominált, valamint az, hogy megpróbáljuk feltérképezni ennek a kisvárosnak az igencsak bonyolult kapcsolati hálóját, hogy a főbb karakterek kapjanak egy-egy vázlatos ismertetőt... és nagyon érdekes látni, hogy ennyi év után is mennyire jól működik a legtöbb jelenete, hogy beleszakad a szívünk, amikor arra a csodás zenei témára először látjuk laura arcát, hogy a gyász fájdalmát mennyire jól könnyítik ki a később védjeggyé váló fura humorral. még az sem tudja zavarni az embert, hogy a színészi játék itt/ott kopottas már kissé, mert valahogy az is hozzá tartozik ehhez a különleges világhoz... diane, visszatértem twin peaks-be, és megrohantak a régi érzések -nagyon jó újra itt lenni... ($$11.15.)
„the only thing i had when i was a kid were books. i used to live in them. i used to go to sleep dreaming i’d wake up inside one of them ’cause they had meaning. this place, this is like i woke up inside one of those stories. i guess i just wanna find out what it means.”
egy ember-szerű androidokat felvonultató alkotásban elkerülhetetlen, hogy egy-egy karakter bőre alól kibújjon a szintetikus váz... de attól még, hogy számítani lehet ilyen fordulatokra, nem mindegy, hogy hogyan is tálalják ezeket a nagy felfedezéseket -és mindenképp meg kell dicsérni a westword íróit most, mert ügyesen játszották ki a kártyáikat. mert eddig altatták a figyelmünket, komolyabb háttér-történetet és álmokat kapott az a bizonyos karakter, mielőtt brutálisan lecsapott volna rá (és ránk is) az igazság... és mindezt úgy, hogy dr.ford karaktere öreg intrikusként ott állt a háttérben, és most derült ki igazán, hogy mennyire nagy játékos is ő, hogy mennyire nem lesz könnyű legyőzni őt -pedig már most erőteljesen szervezkednek ellene (unalmas is lett volna, ha sir anthony csak egy jóságos tudós nagypapa szerepet kap)... tessa thompson-nak jól áll ez a beleszarós főnök-asszony szerep, és reméljük ihletett kap thandie newton-tól, és még inkább meg akar majd szabadulni a ruháitól... eközben a vadnyugaton kinyíltak a romantika virágai, de ez nem baj, mert senkitől sem sajnálunk egy kis szerelmet... ($$11.14.)
„in case you haven’t caught on, i just slipped my dick down your throat, and you thanked me for it.”
az over-the-top karakterekkel mindig csínján kell bánni, mert ha túl-tolod őket, akkor, izé, nagyon túl lesznek tolva... ezt az alap sorozat-elméleti igazságot még nem sajátították el a walking dead írószobájában, ezért beleadtak apait/anyait negan-nel, még a játékidőt is felhizlalták a kedvéért, de az az igazság, hogy ennyire tömény mennyiségben az arcoskodása már nem szórakoztató, hanem fárasztó. és oké, értem, ő így töri meg az embereket, hogy azzal az irritáló félmosolyával a szája szegletében hozza mindenkire a frászt, csak az a baj, hogy ezeken az alapokon most sem léptünk túl, negan mindenkit ural, és megmutatja, hogy ő legerősebb kutya a környéken, blablabla, értettük ám elsőre is... és nem segítenek a másik oldallal sem a készítők, mert rick-kel nagyon nehéz együtt érezni, még ha (megint csak) értük, hogy ő csak meg akar óvni minden ártatlan életet, és sokkolódott a szétvert barátai fej-pépjétől, de ettől még nehéz nézni, ha valaki ennyire megalázkodik, és csak nagyon apró jeleit mutatja annak, hogy ott van még benne a régi tűz (daryl dettó ugyanebben a cipőben jár). szóval igazság szerint a legnagyobb bizodalmunk carl-ban van, mert jelenleg ő hordja a legtöbb tököt a gatyájában, hangozzék bármilyen furán is ez... de lehet, hogy az még furábban fog hangzani, hogy a többi tököt meg a csajok osztották ki maguk között, lupita most, maggie meg gondolom majd a jövő heti epizódban... ($$11.14.)
„once a secret is known, it cannot be unknown.”
úgy belecsaptunk az események közepébe, hogy csak kapkodtam a fejem az elején... kedvenc elpusztíthatatlan csótányunk (a.k.a. darth maul) nem sokat várt az idei első akciójával, és szerencsére semmit sem veszített a fölényeskedő stílusából... ezra olyan szempontból jó tanítványa lenne, hogy neki sem mindig megnyerő a stílusa, főleg ha valamit nagyon akar, de annak örültem, hogy kanan-nel kicsit rendbe rakták a kapcsolatukat... kicsit már el is felejtettem, hogy egy jedi holokron is a fedélzeten van, ezért most látványosan az eszembe vésték... ($$11.13.)
„acting out of anger offers quick results, but it’s a trap!”
az előző év drámai fináléja után elkerülhetetlen volt, hogy néhány karakter komoly változáson essen át -és most nem arra gondolok, hogy ezra playmobil-baba hajat kapott, kanan meg arcszőrzetet növesztett... sokkal inkább azon elmélkednék, hogy lelkileg mennyire megterhelte a jedi-jeinket az, amit átéltek a sith templomban, és az, amit elhoztak onnan magukkal. szép analógiákat lehet levonni a mostani állapotukból -a teenager ezra-ban a sith holocron gerjeszti a haragot, és hát tudjuk, hogy a tinikben mennyi harag szokott képződni egyébként is (azt viszont meglepőnek tartom, hogy a srác ilyen könnyed kézzel osztja a halált a birodalmiaknak); kanan meg a vezető pozícióját és a saját létét kérdőjelezi meg a sérülése miatt... de persze nem csak lelkizéssel telt a dupla premier, egyből akciók közepébe dobták a karaktereket, és lövések és robbanások között térképezhettük fel a kicsit megváltozott csapat-dinamikát... eközben formálódott az ellenség tábora is, máris itt simliskedik a jól bepromótált thrawn fő-admirális is -egyedül csak az zökkentett ki a birodalmi jeleneteknél, hogy az új kormányzó-asszonyuk kinézetben és hangban túlságosan imitálja az isteni cate blanchett-tet... ($$11.13.)
„how am we gonna go up against that paranormal activity shit, there’s no way!”
szerintem jó dolog, hogy ryan murphy-ék belátták, hogy félre kell rakniuk az elmúlt évadokban túlburjánzó barokkos kinézetüket, meg a túlbonyolított sztorijaikat, és le kell menni az alapokhoz, és úgy igazán ráijeszteni a nézőkre... továbbra is megy a nagy találgatás, hogy ki lesz az az egy, aki túléli ezt a mészárszéket, és persze ma is húztunk ki pár nevet a listáról. és gonosz módon megint nem a szellemek áldásos tevékenységének köszönhetően, hanem nagyon is emberi gyarlóságok miatt -mert úgy igazán félelmetes egy horror, ha nem csak a nézők idegein táncol, de a lelkükbe is bele-belemar... eközben egész hosszú beszámolót kaptunk a tipikus hillbilly család történelméről, mindennapjairól, és ünnepi szokásairól, és bár sok meglepetés nem volt ezekben a sztorikban, azért elég szórakoztatóan sikerült előadni őket... (mióta vége a samcrow-nak, olyan ritkán látom mostanság gwyneth horder-payton nevét a stáblistán, ami azért sajnálatos, mert szeretem a rendezési stílusát.) ($$11.12.)
„it’s a lot easier to pull the trigger when you’re aiming at the bogeyman, hmm?”
a technika-használat visszásságait a középpontba állító sorozat hogyhogy nem hozta eddig szóba a katonaságot? pedig tudjuk jól, hogy minden technikai újdonságot lehet fegyverként használni... (szerintem a mai rész nézése közben a tábornokok erősen jegyzeteltek...) pedig először azt hittem, hogy azt kell majd írnom, hogy a blackmirror a zombikat is felvette a repertoárra, de szerencsére ennél okosabb csavarokkal operálnak charlie brooker-ék... mert szokás szerint a katonaság által használt csoda-kütyü csak egy eszköz, aminek a segítségével valami komolyabbról akarnak mesélni. például a módszeres és kíméletlen népirtásról, amire valamiért mindig tudnak valami számukra ésszerű magyarázatot találni a tömeggyilkosok... vagy szintén érdekes felvetés volt az, hogy az emberek igazából nem akarják megölni a fajtársaikat, és kondicionálni kell a katonákat is arra, hogy meg tudják húzni a ravaszt, és utána ne menjenek tönkre az ember-élet kioltása miatt... a rész megvalósítása szokás szerint pöpec volt, főleg a megfelelő belső-nézetes kamera-szögekre figyeltek oda. maximum azért lehet egy picit panaszkodni, mert a harmadik/negyedik glitch után már lehetett sejteni, hogy mire megy ki a játék, így az áll-leejtős releváció ma elmaradt... ($$11.12.)
„is paper boi atlanta’s tupac?”
rep, azaz reputation, a rapperek egyik legfontosabb mutatója -mert nem elég, hogy a lemezed forog a rádióban, de a nevednek is köz-szájon kell forognia, lehetőleg valami cool, eltúlzott sztorival... érdekes látlelet volt a rendőrségi előzetes összes jelenete, mert rengeteg érdekes karaktert sikerült besűríteni egy kis helyre, mondjuk a rap-rajongó rendőrt, vagy az őrült figurát és a travit. és nagyon érdekes volt, hogy hősünknek ennyire passzívra vették a szerepét, és hagyták a többieket csillogni. ($$11.12.)
„i need malcolm. you too martin.”
donald glover kiszállt a community-ből, hogy a rapper-alteregójára (childish gambino) koncentrálhasson -aztán meg inkább összekötötte a két hivatását, és csinált egy sorozatot a rapperekről... az eddig látott/hallott munkái alapján én őt egy fura humorú különc srácnak gondoltam, és ez a pilot nem is cáfolt rá erre a képre -mert például mi volt azzal az öltönyös alakkal, aki mogyorókrémes szendvicset kent a buszon? egy lynch-filmből vették kölcsön...? de az volt a jó, hogy ezeket a homlokráncolós pillanatokat körbevették természetességgel, akár olyan dolgokkal is, amikről ritkán esik szó a tévében (reggeli szájszag, mondjuk)... jól működött a rész, és már most érzem, hogy az lehet az egyetlen hátulütője sorozatnak, ha besokallok a rapper-keménykedéstől... ($$11.12.)