„i need you inside me. come inside me.”
tetszik az a tendencia idén, hogy egy-egy részre félre rakjuk a problémák nagyrészét, és csak egyetlen szálra koncentrálunk, a többiek csak kiegészítenek, aládolgoznak -lásd ma is, az oroszok is csak a kimenekítéssel kapcsolatban tűntek fel, és a biológusunkat is csak azért hozták be, hogy egy döglött patkányt cipelve többértelművé tegye az epizód címét... mert muszáj volt ma martha-val foglalkoznunk, főleg azért, mert úgy érezni, hogy közeledünk a történetének a végéhez -mert nem látni, hogy kifutható lenne a története akár csak egy apró happyend-re is... főleg azért, mert ’clark’ már nem csak a külsejét fedte fel előtte, hanem az igazi szándékait is (igaz, azt nem merte neki elárulni, hogy elizabeth nem a húga, hanem a felesége, mert az már akkora sokk lett volna a kedvenc titkárnőnknek, hogy végképp belerokkan...). és jól építették a láthatóan viseltes lakásban martha érzelmi megpróbáltatásait, és közben láthattuk azt is, hogy az fbi egyre forróbb nyomon jár. de egyébként is, ha sikerülne problémamentesen kijuttatni az országból őt, nem tudom elképzelni, hogy a nyolcvanas évek moszkvájában leányálom lett volna amerikaiként élni... (#01.31.)
