„by 2048, two dozen mega reactors were built to withstand any disaster, even a nuclear attack.”
nem futunk el a fájdalom elől -közvetlenül ott vesszük fel a fonalat, ahol tavaly év végén eldobtuk, megszűnt a fény városa (végre...), és mindenkire teljes terhével nehezedik rá a való élet, a sebek, és a tudat, hogy mit tett a chip hatására. és sajnos az emberek ritkán tudnak felemelkedni a bajaikon, így még az ilyen nehéz helyzetekben is megtalálják a konfliktusokat... sejthető volt, hogy a szövetség lexa halálával törékeny építmény lesz, és az ice nation első véres csapására meg is inogtak az alapjai. és persze megint kellett clarke csavaros észjárása, hogy elkerüljék a vérengzést, az égi népek kiirtását -és én mindig örülök annak, ha hősnőnk aktív szerepben befolyásolja a történelem menetét... végre (szinte teljesen) teljesen egységesnek tűnik a kiscsapat, akik közös erővel képesek harcolni a végzetük ellen -ki ésszel (mint clarke), ki végtelenül dögösen karddal és dárdával (mint octavia)... és ez a végzet eléggé elkerülhetetlennek tűnik, bár nekem kicsit szájbarágós volt megmutatni a végén a gyilkos közeledtét a sivatagban... (btw, csak én éreztem úgy, hogy túlságosan tolakodik a zene az egész epizód alatt? de lehet hogy csak a release-em hangjával volt valami...) (meg voltam arról győződve, hogy roan-tól elköszöntünk tavaly év végén, de örülök neki, hogy zach mcgowan továbbra is köztünk van.) (#02.02.)
