„i don’t give a shit what you choose, but fucking choose!”
valahol a rész negyedénél járhattam, amikor belém-nyilalt, hogy mi zavar igazán az idei évad eddigi részeiben: hogy annyira rákoncentráltunk a vérkomoly háborúra, hogy teljesen kiiktattuk a sorozatból a fun elemeket, magunk mögött hagytuk a csöcsöket és a poénkodásokat, és azért hiányzik ez a könnyebbség, mert az embernek kicsit meg kell erőltetnie magát, hogy ennyi mogorva szőrös férfit nézzen halálkomolyan... a nagymonológok epizódja volt ez, ahol hosszan kitartott párbeszédekkel vezettük tovább a korábbi részek következményeit és készültünk fel az eljövendőre -lehet, hogy ezek miatt is éreztem egy kicsit a fáradtság jeleit magamon... de aztán megint beindult az intrika-henger, egy kicsit fel is pezsdítette a sok kavarás az életkedvemet -mert úgy tűnik, hogy a sok téblábolás után mr.silver elhatározásra jutott, és a korábbi barátságát figyelmen kívül tudja hagyni a nagyobb jó érdekében. a kormányzóról meg megint bebizonyosodott, hogy ő a szavak császára, aki meg tudja győzni még az ős-ellenségeit is, ha a szükség úgy kívánja. mondjuk azt nem értettem, hogy a rendező úr miért burkolta félhomályba kuba kormányzóját, de annak örülök, hogy a spanyolok is bekapcsolódnak a nagy játszmába, mert minél több szereplő akasztja össze a bajszát, annál több izgalom jut nekünk... (#02.26.)
