„be the flash, barry. because that’s who you are.”
a saját boldogságunkért beáldozható-e mások élete? avagy egy negyven perces évadnyitóért beáldozható-e a rajongók boldogsága...? mert bizony a flashpoint annyira ismert történet, hogy a képregények felől érkezett közönség igenis elvárta, hogy epic legyen ez a kezdés, csakhogy ahhoz több időt kellett volna rászánni, mert most csak felületesen tudtunk végigfutni (pun intended) ezen a klasszikus alter-univerzumos sztorin... érzelmileg működött az epizód, leginkább azért, mert szegény barry annyit szenvedett már az évek során a szülei miatt, hogy most megérdemelt velük pár boldog pillanatot, és ezeket nekünk is jó volt átélni... a szokásos másik dimenziós gimmick, a karakterek ötletes variálása sem volt rossz (cisco természetesen badass volt milliárdosként), de persze kellett lennie köztük olyannak is, aki rosszabb helyzetbe került az eredeti idővonalhoz képest, mert kellett valami, ami elindítja barry-t a visszaúton. mert ugye nem maradhatunk ebben a félrement idősíkban, hisz' az időutazós sztorik fő alapeleme, hogy vissza kell térni a valóságba. a valóságba? mert nagyon úgy tűnik, hogy az az a terv az évadra, hogy újabbnál-újabb realitásokkal fárasztanak majd minket az írószobából... (talán azért éreztem lagymatagnak ezt a kezdést, mert nem tudtam felpörögni azokra a karakter-variációkra, akikről tudtam, hogy nem találkozom velük többé.) (#05.26.)
