„callforhelp.”
lynch bácsi úgy gondolta, hogy megvizsgálja a tűréshatárunkat, és elmegy a falig -teljes sebességgel... mert most nem piszkálja senki, nincs megfelelési kényszer, 18 órás művészfilmet csinál, így minden jelenetet olyan hosszúra hagy, amennyire csak a kedve tartja. akár a végtelenségig is... és az a durva, hogy úgy tűnik, hogy igaza van, mert az ember megbabonázva nézi a végtelenbe nyúló képeket is -bár lehet hogy csak azért, mert értelmek keres bennük (pl. aranyra fújt ásók?)... de persze nem mondhatjuk, hogy statikusan álltunk volna egy órán keresztül, mert ezt a részt nagyjából rászántuk cooper ügynök visszatérésére a való világba. de persze nem jöhetett csak úgy vissza a függönyön keresztül, lynch-esen ki kellett facsarni az egész utazást... de tényleg, már az első helyszín, a bevart szemű lánnyal, a kihagyásos, ide/oda tekergetett képekkel annyira a mester lenyomata volt, hogy nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak. és ez még csak az első lépés volt, jött briggs őrnagy lebegő feje, az elektromos hálózaton való utazás, a kövérkés négerkurvázós cooper alteregó kimúlása, és a mi drága jó ügynökünk teljes zavara (és lyukas zoknija)... talán tényleg elindul valami, ha cole igazgatóéknál összefutnak majd a szálak, de nem biztos, hogy szükség van arra, hogy beinduljanak a dolgok... (no, megérkezett tamara preston ügynök is, akinek a jegyzeteit már a tp könyvben is olvashattunk -és persze hogy lynch az aktuális kedvenc énekesnőjére osztotta a szerepet.) (#05.28.)
