„-oh! for pete’s sake, hon, what’s wrong?
-the world. the world is wrong. (...) it looks like my world, but everything’s different.”
mindig tisztelettel néztem azokra az alkotókra, akik tökéletesen tudják keverni az egymással alapvetően nehezen összeférő hangulatokat, azokat, akik komolyan veszik a ’dramedy’ kifejezést, és tényleg úgy húzzák mosolyra a szánkat, hogy közben időről/időre elkeserítik a szívünket is... emmit-nél volt talán a legszembetűnőbb ez a vonás ma, mert az étteremben egy külső szemlélő csak a szurkálódós idegességét láthatta, aztán amikor megérkezett a közlekedési osztályról a rendőrnéni, akkor nevetnie kell az embernek attól, hogy mennyire átlátszóan és rosszul időzítve hazudik, majd hazaérve eltört a mécses, hogy azért érezze a néző, hogy fáj neki a testvére elvesztése... bírtam ma nagyon mind a két hősnőnket: nikki-t a szűkszavúságáért, a látszólagos rezignáltságáért; gloria-t viszont pont azért, mert a szavait forgatva akarta elérni, hogy tovább haladhasson a nyomozásban, akár még az anyaság kártyát is kidobva az asztalra -persze ebben a férfi-uralta egyenruhás közegben piszok nehéz boldogulnia, még ha kifejezetten okos is. vagy pont azért vannak nehézségei...? (technikailag is nagyon rendben volt az epizód, főleg a buszfordító befejezés nézett ki nagyon vadul.) (#06.01.)