„my back hurts like hell, and people suck.”
van olyan ember a világon, akinek a kezébe kerül egy strato, és nem a smoke on the water riff-je az első dolog, amit megpróbál eljátszani rajta...? slippin’ jimmy szó szerint veszi a slippin’-elést, és egy métereset perecel annak érdekében, hogy a pénzéhez jusson a hangszerüzletben -úgyhogy némi cash-sel, egy új gitárral, és egy méretes hátfájással távozik... később is kihasználja ezt a sérülését, hogy újabb pénzmaghoz és egy elégedettséggel eltöltő monológhoz juthasson, azaz jól kioszthatja a közmunkásokon uralkodó seggfejet, ismét villogtatva a jimmy-s kurázsit... (btw, gitározás az irodában -most mi is a helyzet jimmy és kim között? mert cseppet sem tűnik úgy, hogy együtt lennének. igaz kim túl elfoglalt a maga ügyeivel meg a harold-nak való odavágással...) próbáltam valami közös nevezőt találni a különböző szálaknak, de az egyetlen dolog, ami mindenhol felbukkant az a pénz volt, so... de persze mondjuk nacho-nál sem maga a bankó-számolás volt a lényeg, hanem a könnyen tapintható feszültség, ahogy véghezvitte a gyógyszer-cserét -és gyönyörűen felépítették az egészet a felkészüléssel, az izzadós meleggel, a kézremegős idegességgel, hogy mi nézők is éreztük az izzadós és kéz-remegős részét... (#06.08.)
