„you’re, like, the basquiat to my warhol.”
(ez nem ér! alig vártam már az epizódot, hogy szőrös muffokat csodálhassak, erre egyet sem mutattak -no mindegy, legalább boo nyalhatott egy egészségeset...) igenis ki lehet alakítani a béke szigetét magunk körül, ha akarjuk. jó látni, hogy a csajokat is elkezdte zavarni a higiéniás káosz, úgyhogy takarítanak és tisztálkodnak egy kicsit. de amit még jobb látni, az az, hogy félre tudják rakni a kintről hozott csomagjaikat, és össze tudnak vegyülni egy csapattá a rasszisták és a latinók, egymás mellett tud imádkozni egy muszlim és egy keresztény, és képesek egyesülni egy csodálatos installációban, hogy elbúcsúzzanak p-től. és ez az emelkedett hangulat mindenkit a művészet felé sodort, készülnek a falfirkák és a nyakláncok, haiku-k szállnak a levegőben és csinosodnak az arcok is. litchfield végre egy csodás élhető helynek tűnik. részben... mert bármilyen festékkel is feded el, a szerelmi bánat és a gyász csúnya foltokat hagynak... de megint ügyesen csempészték a zen-hangulat alá a drámát suzanne-nal és morello-val -és persze az utolsó percekkel, mert nem bírták ki az írószoba trolljai, hogy ne tegyék tönkre a végére a törékeny békét... (a külön-termi chill nem tűnt ki a többi hely békéjéhez képest, hacsak azzal nem, hogy norma is nyomta a cigit meg a sört...) (#06.15.)