„i hate this stupid fucking riot.”
idén híján voltunk a markáns gonoszoknak (kivéve persze piscatella-t), úgyhogy gondolom emiatt írtak minden kommandóst retardáltnak vagy frusztrálóan agresszívnek... de tényleg jólesően lehetett anyázni amiatt, ahogy bántak a csajokkal, miután rájuk rúgták az ajtót. viszont jó volt látni a különbségeket, hogy ki miként reagál erre az életveszélyes helyzetre, hogy ki az aki pánikolni kezd, és ki az, aki ellenáll (az évad egyik nagy eredménye volt, hogy szövetségessé tette a rasszistákat meg a latinókat). és persze ott voltak a külön frakciók, akik közül volt akiken lehetett nevetni (meth-head-ék hősiessége), és volt, akikért komolyan aggódni kellett (susan-nal egészen egy pulpfiction-i jelenetig jutottunk). a legszimbolikusabb jelenetnek azt mondanám, amikor az egyik vödörfejű minden indok nélkül nekiállt lerombolni a p emlékére emelt könyvoszlopot... de az egész epizódra elmondható, hogy nem csak az izgalom-szintje volt megfelelő, de szép összefoglalója volt az idei érzelmi utaknak. ...aztán elhaltak az üvöltözések, csak a csapat magja maradt az épületben, és... vége? tényleg idén is ily’ kétségek között kell hagyni minket...? bár az sosem baj, ha kattoghat az agyunk, hogy merre megyünk tovább a szétszedett csapattal... (#06.17.)
azt tudtuk a tavalyi évad-végből, hogy idén mást kapunk, mint eddig, várható volt, hogy a szűk időintervallumba szorított sűrített cselekmény új hangulati elemeket is magával hoz, de azért szerencsére markáns tónusváltás nem történt (kivéve amikor tökfeleslegesen kacérkodtak a horror-zsánerrel). és a szeretett karaktereink is megmaradtak, lehetett rájuk építkezni vicces, szép és drámai pillanatokat, erős érzelmeket. minden fájdalma ellenére annak is örültem, hogy pussay szelleme végig ott lebegett az évad felett, nem léptünk olyan könnyen túl az elvesztésén. és úgy tűnik, hogy ezen a kemény három napon sem fogunk könnyen túllépni... fura is lett volna, ha egy ilyen intenzív évad után visszatérnek a megszokott hétköznapok az apró/cseprő problémákkal, úgy érzem, hogy jövőre a súlyos események lecsengetésével leszünk elfoglalva -különböző helyeken, mert galád módon szétkapták a kiscsapatot, ezzel is növelve a drámai befejezést... szóval jól jöttek ki jenji kohan-ék a nagy megújulós tervből (khmm, nem úgy mint annak idején a weeds-nél, ahol megsínylette a sorozat a nagy változásokat, de hé, egy jó alkotó tanul a korábbi hibáiból!), és még mindig büszkén mondhatják magukról, hogy a sorozat-paletta egyik legerősebb darabját rakják elénk évről-évre.