„your father never lost faith in you.”
ki a fene gondolta, hogy a sorozatba a legtöbb érzelmet bobby karakterén keresztül tudják majd közvetíteni, hogy az apjához való viszonyának ennyire fontos hatása lesz a jelenben történő eseményre, de szerencsére így lett. és briggs-ék egyébként is kulcsszereplővé léptek elő, és persze itt elsősorban az őrnagyra gondolok, aki a síron túlról (illetve a másik dimenzióból) is képes vezetni az eseményeket -twin peaks-ből megtudtuk, hogy látta előre a jövőt, és a seriff-hivatal dolgozóinak fel kell készülniük valami fontos eseményre, eközben gordon-ék a fej-nélküli testével foglalkoztak, és hallgatták végig velünk együtt a megmagyarázhatatlannak ható vallomást... jaj, a múltkori agy-robbantás után visszatértünk az alapozáshoz, így megint nehéz összeszedetten elmélkedni az epizódról, mert nagyrészben csak előkészültünk a későbbiekre. meg persze ott voltak a közbeékelt, randomnak tűnő jelenetek, amiket már egész megszokott az ember így a félidőre, azt, hogy vannak percek, amik értelmetlenül lógnak a levegőben, így most már meg sem próbálja őket bármihez is kötni. arról már nem is beszélve, amikor a bőrünkön át érezzük hosszú perceken át a néma feszengést... (a három testes rendőr egész jó comic relief-nek bizonyult a nagy komorkodásban.) (#07.14.)