„my log is afraid of fire. there’s fire where you are going.”
mennyire jellemző már a sorozat felépítésére, hogy a tizenegyedik részben is tisztáznak olyan családi kapcsolatokat, amiket eddig valamiért a homályban tartottak -’majd elmondom, amikor én úgy gondolom, hogy el kell mondanom’, gondolja david lynch... egyébként nekem túlságosan furcsa volt a briggs lány bekattanása, elsősorban az olcsó horror/thriller-ek világába illő zenével, meg azzal, hogy hagyta, hogy az anyja a szélvédőn lógjon... viszont a családi érzelmeskedés nagyon működött az étkezőben -ezért sem értem, hogy miért kellett az értelmetlennek tűnő kereszteződés-béli ördögűző hommage egyből utána bobby-val... mert úgy tűnik, hogy még mindig háborog a gyomrom attól, ahogy hullámzunk a kisrealista, az abszurd és a mindfuck jelenetek között -vagy akár mindezeket bevesszük egyszerre is, mint a dakota-i pusztaságban, ahol a másik dimenzióba bepillantás után elfogyasztottunk egy fánkot jóízűen... de tök jó az, hogy úgy játszanak velünk, hogy mondjuk a tipikus sivatagba-temetős las vegas-i leszámolás is simán átcsaphat pite-zabálásba... (#07.26.)