„you know about death, that it’s just a change, not an end.”
a nagy lynch/frost mixerben megint elképesztően különböző hangulatú jelenetek kerültek egymás mellé, nem véletlen az sem (gondolom), hogy ilyen hangsúlyosan leblendével voltak elválasztva egymástól, hogy néző is fel tudjon készülni arra, hogy valami egész más következik az elsötétülő kép után... a nyitány a régi twinpeaks legszebb időszakát idézte, a kisvárosi magánélet romantikáját, egy csodálatos szerelem beteljesülését, miközben egy ötvenes-évek-beli dal szólt a fülünkbe... aztán jött az idén megszokottá vált mindfuck, ahol úgy sikerült helyettesíteni david bowie-t egy gőz eresztő óriási teáskannával, hogy azért maga ziggy is elégedetten nyalta volna az ujjait... aztán egy tragikus szerelem végét láthattuk, amiben nekem az a legmegdöbbentőbb, hogy alicia witt ugyanazt a hayward testvért játssza, akit huszonhét évvel ezelőtt kislányként... és ha már elmúlás, szívbemarkoló búcsút vettünk a tuskó lady-től és az őt játszó catherine e. coulson-tól is. viszont a halál sohasem a vég... mert nagy ígéretek is voltak az epizódban, például dougie egy áramütésnyire van csak attól, hogy újra cooper lehessen, és audrey is ott toporog már a küszöbön, igaz nála vannak olyan szemetek lynch-ék, hogy nem engedik még mindig szabadjára... (#08.21.)