„let’s kill the son of a bitch.”
ezért kellett összeboronálni a csapatot, hogy most megint szétszedjék őket...? oké, azért panaszkodom csak halkan, mert így a három küldetés feszültsége felerősíthette egymást, ami miatt igazán tűkön ülhettünk az igazi grande finale végéig, mikor is eleven lúdbőröztető módon zárta le az idei főszálat (de a többieknél is működtek a jelenetek, will az ördögűzés emblematikus beállításait hozta, steve-ék meg bátor hősiességgel hajszolták magukat életveszélybe). ugyanakkor szerettem, hogy a nagy feszült rohanás közben is volt idő megállni egy kicsit a karakterekkel foglalkozni, kellett mondjuk a lelkünknek az, hogy el és hopper seriff rendezzék a dolgaikat az autóban... örültem annak is, hogy korábbról visszatérő elemekkel éreztették az évad egységességét -mert pl. eleven a külön-túrája miatt tudott erőt meríteni a végső küzdelemhez, de dustin zsebéből is előpattant egy szelet nugát, amikor a járatból való kijutás volt a tét... miután elült a porfelhő, és elsimítottuk a démonok okozta hullámokat, jöhetett még a nagyon aranyosra sikerült évad-lecsengetés, ahol újra emlékeztettek minket arra, hogy a srácok elértek abba a korba, amikor már a hormonok menthetetlenül átveszik az uralmat a testük felett... (#11.01.)
nem lehet egyszerű feladat egy író(csapat)nak organikusan fejleszteni egy történetet, de mivel meghálálja a végeredmény az ilyen próbálkozásokat, ezért szerintem érdemes kockáztatni. és szerintem a duffer testvérek jó úton jártak idén, hogy nem egy durrbele-csinnadratta-bimmbumm évadot prezentáltak nekünk, hanem csak következetesen lépdeltek előre, megfontoltan -organikusan... mert meg kellett rágni a tavalyi események következményeit, új dinamikával frissítették fel a kapcsolati hálót, és közelebb hozták a túlvilági gonoszt (minden szinten, mert fizikailag is terjedt a kór a földeken és a föld alatt, és lelkileg is megterhelő volt, hogy will-be beköltözött az árnyékvilág). persze ezek a változások jártak apróbb hátrányokkal is, például a csapat-dinamika nem csak frissebb lett, de meg is sínylette azt, hogy eleven majdnem végig külön volt választva a fő csapattól, és ezáltal mike is hátrébb szorult a rangsorban, nem tudott igazi vezetővé fejlődni... a tavaly oly’ jól működő nyolcvanas-évek hangulat most is áradt az összes képkockából, persze itt is lehetett játszani az utalásokkal és az arányokkal, az e.t. mellé jöhetett mondjuk a dolog és az aliens is példaképnek... reméljük minden évadban ilyen szépen lépdelünk majd előre a felnőtté válás rögös útján.
