„i think you’re crazy cute. and i would love to jump your bones. but...”
jöhetnek a szokásos mantrák, egyfelől szívszaggató látni, amikor fiona lelkébe taposnak (mondjuk egy rég eldobott, kitaposott cipővel), ugyanakkor ilyenkor mindig kicsit hálát adunk istennek, hogy hagyják emmy rossum-ot igazán kibontakozni; mi nőtlen férfiak megértjük lip-et, amikor magvaival a kezében ébred reggelente, ugyanakkor baromi szórakoztató nézni, ahogy kétségbeesetten hajszolja a puncit; nem is értem, hogy miért fordul meg az emberek fejében mindenféle hülyeség, amikor ian mellett ébred a kislány, pedig szegény homo srác tényleg csak a szent kötelességét tette, és befogadta; mert mindahányan lehetnénk egy nagy család, ahol a boldog kötelékek összetartanának minket, legyen bármi is a politikai nézetünk, az étkezési szokásain vagy az őseinktől kapott örökítő anyagunk. ohh, shit, kezdek úgy beszélni, mint dél-chicago legszentebb szentje, őszentsége francis gallagher... az alkotók megint megmutathatták a legelőnyösebb orcájukat: amikor is a külön futtatott problémák után össze tudták hozni a családot egy kis felhőtlen gőz-kieresztésre... (#12.01.)
