soroló

(hello 2017! a hagyományok szerint az esztendő első napján be kell próbálni egy új sorozatot, úgyhogy tessék-csak-tessék, itt az év első kritikája!)

„i have a horrible feeling that i’m a greedy, perverted, selfish, apathetic, cynical, depraved, morally bankrupt woman, who can’t even call herself a feminist.”

cseppet sem természetes az a mozgóképes alkotásokban, ha egy szereplő megtöri a negyedik falat, és kibeszél a nézőközönségéhez, de mégis a legtöbb esetben működik ez a technika, így nagyon sokan szeretik ezt a gimmick-et -köztük én is. mert intimebb lesz tőle a légkör, ha hősünk/hősnőnk bevon minket a gondolataiba, kicsit az olvasás felé visz el az élmény, ahol jobban lehet közölni azt, hogy mi jár a karakter fejében, mint egy filmben vagy sorozatban. ebben a show-ban elmondhatjuk, hogy a lehető legintimebb közelségbe kerülhetünk ezzel a módszerrel a narrátorunkhoz, szó szerint intim közelségbe, mert még szex közben is kommentálja nekünk az eseményeket. oh, és mennyire imádtam, hogy nincs tabu-téma, ami ne kerülhetne szóba, legyen az a részegen engedett anál vagy egy obama interjúra való maszturbálás... azért is jó ez a közelség, mert körülbelül kettő perc kell, hogy beleszeressünk hősnőnk személyiségébe, és abba az esetlen zűrzavarba, amit az életének hív (angol sorozat, úgyhogy a kínos humor sem hiányozhatott a palettáról). azt kicsit sajnálhatom, hogy két ajánlót olvastam a sorozatról, az egyikből megtudtam, hogy a pilot végén van egy csavar, a másikban meg a drámai háttér-történetet lőtték el, úgyhogy össze tudtam rakni, hogy mi lesz az epizód vége. de igazából ez nem számít, mert így is imádtam minden percét. (#01.01.)

„berlin is much more than ridiculous parties and pompous ministers. it’s the engine that drives the work.”

a két birodalom, amit a sorozatban láthatunk, nem tűnnek élhetetlen helyeknek, de azért időről-időre megmutatják, hogy mennyire borzasztóak tudnak lenni... visszatért tavalyról az egyik kedvenc témám, azaz a gyógyíthatatlan betegek likvidálásának birodalmi direktívája, és john smith személyes drámáján túl azért működött már akkor is ez a szál, mert jól leképezi az übermensch elmélet káros következményeit -és ehhez még hozzávehetjük, hogy ma részletesen láthattuk julianna-nál, hogy milyen vizsgálatokon kell átesnie azoknak, akik náci állampolgárok szeretnének lenni (és nem tudják bizonyítani az árja származást...). na nem mintha nyugaton békében élhetnének az átlagpolgárok -a japánoknál bevett szokás, hogy megtorlásként ártatlan civileket ölnek halomra, mert ez biztos hatékony módszer a sanyargatott nép féken-tartására... a nagy mentőakció közben érezte először azt az ember, hogy egyet tud érteni az ellenállókkal, hogy akár még a kétes módszereiket is el tudja nekik nézni, csak harcoljanak az elnyomás ellen... tetszik, hogy nem hagyták az írók, hogy statikus maradjon a show, mozgásba lendítették az összes karaktert, julianna-t átrepítették john smith-hez, joe blake-et meg a birodalom szívébe, hogy kicsit jobban megérthessük a reich működését. és frank-nek is jobban áll ez az aktív szerep a tavalyi passzív rinyálásnál... ($$12.31.)

„i shall not enter odin’s hall with fear.”

(erről az epizódról nem lehet spoilerek nélkül írni, úgyhogy tényleg csak akkor gyere velem ezen az úton, ha mindent-tudó látó vagy!) ...amikor arról beszél ragnar lothbrook a mai részben, hogy nem szándékozik megszökni a börtönéből, akkor az az én fülemnek analógiaként hangzik a valóságra, mert michael hirst sem akar elszökni a nehéz feladat elől -nem akarja az utolsó pillanatban kihúzni a hősét a csávából, hanem végigmegy az elmúlt epizódok nagyon tudatos építkezésén, és kifuttatja a végcéljához a fő sztoriját. gyávaság is lett volna innen visszatáncolni, ugyanakkor mégis bátor tett egy (fél)évad-közepi epizódban elbúcsúzni attól a karaktertől, akivel eddig közösen jártuk az utunkat. még akkor is, ha tudjuk, hogy szándékosan ’vikingek’ lett a sorozat címe, mert a kezdetektől fogva több generáción átívelő sztorit akart írni... lehet, hogy azért érzi szokatlannak ezt az évad-közi megoldást az ember, mert amikor ilyen típusú halált láttunk eddig (elsősorban az antihősöket felvonultató alkotásokban), azok mindig a grande finale-ra estek, mintegy megkoronázva és véglegesen lezárva a sorozatot. és ezért is furcsa érzés most ez a búcsú, mert több olyan elem is felbukkant hozzá kapcsolódva, amik az ilyen finálék sajátosságai szoktak lenni -például a flashback-ek a kezdetekre, ami nemcsak a nosztalgiát szolgálják, de azt is érezzük általuk, hogy milyen hosszú utat jártunk be eddig a karakterekkel. amiért örülök, hogy az évad ezen szakaszában következett be ez a drasztikus váltás, mert egyből jövő héten láthatom a következményeket, nem kell hónapokon át tűkön ülnöm... no, azért a búcsú előtt nézzük meg konkrétan a mai eseményeket is kicsit, mert kettős érzetet keltettek bennem -elsősorban azért, mert míg szerintem a nézők el tudják fogadni egy karakter halálát, addig a becstelen kínzást már sokkal nehezebben viselik, így az utolsó út stációit nehezen viseltem. viszont maga a fő esemény nagyon szépen működött, az utolsó szózattal a viking istenek felé, és a szó szerint vett kígyó-veremmel. ...hjaj, azért hiányozni fognak a jellegzetes szem-meresztgetések és az összetéveszthetetlen akcentus... (a rendezés eleinte túl művészieskedőnek tűnt a fény/árnyék játékokkal, de aztán a várból kilépve szerencsére ezeket is magunk mögött hagytuk.) ($$12.30.)