„you have the incredible ability to tell what’s good and what sucks.”
szeretjük lucy-t is nagyon, de azért kellett már a lelkünknek egy liz-központú epizód. még akkor is, ha így egy kicsit komolyabb lett a hangvétel (ha a fűtől füstös hippi-szülőket nem számítom). de liz mindig is felnőttesebb volt a testvérénél -vagy, mint ahogy most is láthattuk, sok tulajdonságát valószínűleg az apjától örökölte (peter gallagher-nek jól áll ez a fajta beképzeltség). (#02.23.)
„prove to me that you’re not a frickin’ robot.”
bejött jed whedon-ék számítása, őrült feszültség vettek kezdetét a shield-bázison azzal, hogy egy maréknyi lmd-t dobtak be a kétségek között gyötrődő emberek közé, főleg úgy, hogy még csavartak egyet a felálláson, hogy a néző biztos beleborzongjon bear mccreary baljóslatú dobolásába... azért is jó ez a helycsere, mert a színészek megmutathatják a szépen csillogó gonosz arcukat is... tök örültem annak is, hogy a jó oldalon ekkora girl-power lett, és tök jól működött együtt az ész és az erő -főleg mivel daisy képességei vizuálisan is sok újdonságot hoztak, mondhatjuk, hogy a rendezői székben most debütált sorozat-készítő úr már itt a szárnypróbálgatásai alatt mesterien bánik a kilassításokkal (főleg az a darabokra hulló robot-fej nézett ki igazán brutálisan)... jemma továbbra is a sorozat lelke, vele lehet leginkább közvetíteni az érzelmeket az izgalmak közepette... aida-ról végre levették a gyeplőt, így ma kedvére gyilkolhatott, vagy vághatott le egy fejet... no, izgalmasnak tűnik a várható alter-világ-béli utazásunk, ahol jól lehet majd játszani (érzelmi szinten is) azokkal a sorsfordító eseményekkel, amiket megbántak a karakterek a múltjukból. (#02.22.)
„keep portland weird and independent!”
ha a britek néhány idióta miatt kénytelenek kiválni az eu-ból, akkor miért ne lehetne egy lüke polgármester, aki kiszakítja a városát az egyesült államokból...? dadogós peter is visszatért végre, hogy magára vállalja a politikai graffiti-k nehéz terhét... (#02.20.)
„sir, we’re looking for carrie mathison for comment on the attack.”
ez egy túlérzékeny világ, ahol mindenki túlérzékenyen reagálja le a helyzeteket... először azt hittem, hogy végig az lesz a koncepció, hogy a média szemszögén át nézzük meg egy támadás következményeit, és annyiban igazam lett, hogy a rohadék firkászok indítottak be bizonyos eseményeket. valahol nem tudom kárhoztatni quinn-t azért, mert megszorongatta a riporter-csajt, vagy hogy fegyverhez nyúlt, amikor az idiótára hergelt ’tüntetők’ durvulni kezdtek. aztán viszont elhatalmasodott rajta a paranoia, és félő volt, hogy tényleg csinál valami hülyeséget -főleg mivel a rendőrség sem volt a helyzet magaslatán, és a döcögősen működő magyar tek mintájára erőt akartak demonstrálni, mert az ilyen esetekben mindig a keménység a célravezető -nem... nem lesz meglepő, ha tényleg lesz alapja peter paranoiájának, mert ez már csak olyan sorozat, ahol mindig is magas volt az összeesküvők aránya... magát a bombatámadás következményeit elsősorban a megválasztott elnök-asszony szemszögéből néztük meg -vajon miért érzem azt, hogy ha mrs.clinton-t választják meg tavaly ősszel az amerikaiak, akkor a jobbos agyament tévések/rádiósok épp így szálltak volna rá, mint ahogy itt is bemutatják... (#02.20.)
„that’s my best friend. she’s, like, stuck in this, like, psychosexual hamster wheel with this total fuck nugget, so...”
nem tudom, hogy mit tolhatnak lena-ék az írószobában, de ez volt az egyik legviccesebb epizód valaha a sorozat történetében... amikor azt hitted, hogy nem tudják már szánalmasabbra formálni desi-t -hát még egyet facsartak rajta a mentol... izé... oxy-függőséggel. ugye most már marnie is belátja, hogy mi a helyzet, légyszilégyszilégyszi... szegény shos megint belelovalta magát egy olyan dologba, ami ordítóan szánalmas (beképzelt barinőket szeretne magának) -de azért elijah fantasztikusan mentette a kínos szituációt számunkra... (#02.20.)
„it is some kind of hell to be forced to choose one irreplaceable thing over another.”
oké, az előző rész végén egy nagy svunggal sikerült bevenni a várost, de ez még nem a végső cél, az is fontos, ami ezután történik... hát először is meg kell tisztítani az elfoglalt területeket a vöröskabátosoktól, aztán körül kell nézni, hogy mi is lett a miénk -mert például az erőd maradt ellenséges kézen, így a szöszi is onnan próbálja irányítani az eseményeket (a maga kavarós módján, persze)... és az utolsó kard-vágás után sincs azonnal béke, mert szinte végzetes mértékig fokozódott az ellentét már a kalóz-frakciók között, nem bíznak a többiekben, fúrják egymást a másik háta mögött. és a korábbi összezördülésüknek is komoly következményeik vannak már, mivel az ültetvényeken fellázadt rabszolgák nem csak az uraik fejére vadásznak már, hanem a kalózokéra is. pedig olyan szép terv volt a békés közös együttélés... a tengeren is zúzunk egy kicsit, mert az angolok ott is bizonyítják, hogy mily’ gusztustalan lelkek is ők, így rögtönzött gladiátor-viadalt szerveznek jack-éknek. és ugye nem kell mondanom, hogy egy nő menti meg a becsületüket...? (egyre jobban élvezem az összes mély párbeszédet, amiben long john silver is résztvevő.) (#02.19.)
„what kind of rational man believes in justice?”
ha az ember ujjat húz az egész világgal, mindenható ellenfelekkel, akkor nem csak az előre tervezésnél kell használnia a csavaros eszét, hanem akkor is, amikor gyorsan változnak a körülmények, és azonnali döntéseket kell hozni, hogy túlélhető legyen ez a nagy játszma -és az sem árt, ha az ember jól tűri a fájdalmat... a kelet-indiai társaságnál ezúttal jól számoltak azzal, hogy a kislány halála esetén a német kurvanéniből hamar áruló lesz -de persze james minden ilyen eshetőségre számít, és faarccal módosítja a terveit... pedig sokan lelkiznének vele úgy igazán, de úgy tűnik, mintha semmi sem tudna áthatolni a páncélján -sem a hű szolgálja önmarcangolása, sem a testvére csábító és kérlelő szavai. egyszer látjuk csak megrendülni egy pillanatra, amikor bebizonyosodik, hogy ő maga verte bele a végzetes szögeket az elátkozott rabszolgaszállító-hajóba... ahhoz hogy győztesen (és élve) kerüljön ki ebből a sötét kalandból, kell is az, hogy megkeményítse magát, hogy ne legyen képes senki sem megtörni őt, hogy vérezve, sajgó testtel, de ő nevethessen utoljára... (vajon a látomások összeállnak-e valami sztorivá a végére, vagy tényleg csak a hangulat-festést szolgálják?) (#02.19.)
„anyone can hold the darksaber. the trick is keeping it, along with your head.”
uh, nem egyszerű ez a mandalore-i viszony-rendszer, hogy ki milyen házba tartozik, ki-kinek vall hűséget -ez a star wars trónok harca féle területe... de mit is várna az ember ennyi makacs ember között, akiknek a rang meg a becsület-kódex a legfőbb iránymutató, ahol a családi kötelékeket sem mindig szeretetben mérik... érdekes lesz sabine nélküli ghost legénység viszony-rendszerét figyelni, de azért remélem vissza-visszanézünk a színeshajú lány kultúra-mentő küldetéséhez is -sőt, én még annak is tudnék örülni, ha külön sorozatot kapna ez az igencsak sokrétű világ... (#02.19.)
„what plans have you, rick grimes of alexandria?”
az idei félévad fő kérdése az lesz, hogy megérte-e a tavalyi nyolc epizódos lassú és töredezett építkezés... és ez a félévad-nyitó egész biztató jeleket mutatott arra nézve, hogy volt értelme a rengeteg szál behozásának anno, mert most el lehet kezdeni összefűzögetni őket. végre megvan a kellő erő és motiváció rick-ékben, már csak a környék csapatait kéne meggyőzni az összefogás erejéről -de mint tudjuk, az sosem megy simán... gregory még mindig egy imádnivaló fasz, a tigrises király túl töprengő és megalkuvó, még jó, hogy a harcias nők is a környéken kóricálnak... azért hogy ne csak a nagy összeesküvés kezdeteit és néhány összeborulást lássunk, raktak a részbe egy kis zombi-hentelést is. de még milyet! szépen építették a feszültséget az autópálya közepén, bear mcreary fokozta a tempót, izzadt a tenyerünk a bombák felett, aztán megjöttek a csoszogók, és egy gyönyörű trash-jelenetben csúcsosodott ki ez az egész (btw, bear egész meglepett, hogy a megfelelő pillanatokban gitáros témával dobta fel a hangulatot, mert ez nem jellemző rá)... szóval megint ott állunk, ahol szoktunk az év-és-félévad kezdéseknél: bizakodunk... (#02.18.)
„it... it would... it would make me the happiest man... in the world, um, if i could have anal sex with your daughter.”
ah, megöltetek ezzel a kezdéssel srácok, lehetetlenség volt nem röhögve nézni a nagy pillanatokat... de ki az az őrült, aki ilyen zseniálisan össze tudja kötni az élet két nagy lépését -a lánykérést és az anál-szexet...? azt is bírom egyébként, hogy bár nem ábrázolják hibátlan embereknek lucy-t és josh-t, mégis mindig arra futnak ki a végén, hogy mennyire tökéletesen egymáshoz passzolnak a maguk hibáikkal együtt. és ettől mindig elolvad a szívem... (#02.18.)
„i believe in agent coulson. i believe in s.h.i.e.l.d.. because for all its imperfections, it strives to do the right thing... to protect people.”
szóval a gonosz orosz azt következtette ki abból, hogy phil coulson sokfelé feltűnt ott a világban, ahol furcsa események történtek, hogy ő egy mastermind, aki a hálója közepén azért húzogatja a szálakat, mert az emberiség vesztét akarja, és a világ uralmát át akarja adni az űrlényeknek? hehe, az összeesküvés-hívők most biztos serényen hányják a keresztet az illuminati szimbólumra... szóval ivanov elvtárs nem túl okos, viszont bosszúálló típus, de most legalább daisy jól szétrúghatta a seggét... sebaj, mert az igazi gonosz úgyis a mesterséges intelligencia lesz az évad végére, mert a modern technikák fogják a végítéletet hozni az emberiségre... tetszett fritz önmarcangolása a felelősség kérdéskörében -illetve egész pontosan a gemma-féle vigasztalás tetszett igazán, mert megint jól lehetett érezni, hogy mennyire szereti egymást ez a két karakter... és tulajdonképpen nincs nagy problémám azzal sem, hogy még egy flashback-et is írtak a coulson/may párosnak, hogy hihetőbb legyen a közeledésük, hogy lássuk azt, hogy évek óta megvan köztük a szikra, csak közbejött andrew meg a csellista lány -azért sem zavar az esetleges erőltetettsége ennek a kapcsolat-építésnek, mert szórakoztató hallgatni a két karakter évelődését. (#02.18.)