„our queen is dancing, sir. with an african.”
azt eddig sem titkolták peter morgan-ék, hogy a következő évadtól lecserélik a szereplőgárdát (már meg is indultak a bejelentések és a pletykák), és én eddig furcsa gondolatnak tartottam azt, hogy érett negyvenes/kora ötvenes színésznőket emlegetnek, de ez az epizód szépen reflektált az elmúlásra, ami szükségessé teszi ezt a radikális cserét. és nem csak arról van szó, hogy az elmúlt két epizódban ugrottunk négy évet, hanem hogy magát a királynőt is foglalkoztatni kezdte az öregedés, hogy lassan beér a közép-korúak korszakába. és ezt gyönyörűen állították párba a nála három évvel fiatalabb, ragyogó megjelenéssel sugárzó jackie kennedy-vel... tetszett a hullámzó viszony, amivel erzsébet a first lady-hez hozzáállt -mert az első reakció a féltékenység volt (elég volt ránéznie a férje pincsikutya tekintetére), aztán szimpatizálni kezdett vele, amikor a sok közös belső tulajdonság kiderült kettejükről, majd jött a koppanás és a düh, a problémák felfedése, végül szánakozás fejezte be a sort a világ leghíresebb merénylete után. egyébként erzsébet ma az intuitív oldalát mutatta meg igazán (intellektuel nem nagyon van neki, ahogy arra ma margit hercegnő is rámutatott), mert minden tanácsnak ellentmondva hozott döntéseket -és talán ezeknek a megérzéseknek és szívre-hallgatásoknak köszönheti azt, hogy sikert ért el a végén (talán még a lenin-portrét is visszacserélték az övére afrikában)... (régóta tisztelem michael c. hall-t, de ez a hunyorogva játszott kennedy-je nem győzött meg. viszont jodi balfour jackie-s kiejtése nagyon rendben volt.) (##01.06.)
