„az ötven százalék szorongás mellett még mindig van ötven százalék reményem.”
természetes folyamat, hogy egy lélek-vájkálós folyamat közben az ember magára is figyel, mert felvillannak benne a saját életéből példák, amik hasonlatosak a páciensek által kimondottakhoz -ugyanakkor egy kicsit nehezíti ez az önelemzés a nézési élményt, mert időről/időre fókuszát veszti miatta a figyelem... ehhez hozzájön még az elemző nézésmód is, bár az írók ezen a héten sem nehezítették meg a dolgom, hogy találjak valami hasonlóságot az esetek között -hamar kiderült, hogy a két ülés között mindenki valami aktív cselekedet vitt véghez, amik az előző beszélgetésekből következtek. zsolt lelkileg felkavarodva a jól ismert erőszakhoz nyúlt, és kiosztott pár pofont a zárkájában; krisztina megtette a nagy lépését, bár a különköltözéssel a várt boldogság nem érkezett meg (egyébként itt könnyű volt számítani hasonló fordulatra, mert az nyilvánvaló volt, hogy nem fog a férjével dominikára utazni, már csak a sorozat dramaturgiája sem engedhette ezt); sándor a gyanakodását fiók-átkutatássá fejlesztette át, ami az egyik legklasszikusabb tünete a féltékenységnek; edit az összes feszültségét egy szexuális aktusba vezette át... bár csak percek jutnak andrás magánéletére, azért jó, ha ezek a jelenetek színesítik az epizódok elejét/végét, mert segítenek megérteni a pénteki üléseket. örültem, hogy hősünk most kevésbé volt felfortyanó, mint máskor, hogy őszinte beszélgetés folyhatott az érzelmekről és a szenvedélyről. (a vonzalom bevallása után lett egy elképzelésem, hogy miként lehetne lezárni a sorozatot néhány hét múlva...) (##01.13.)
