„you are the most innocent narcissist i know.”
nem gondoltam, hogy egy komoly lelki mélypontról indulva ilyen felemelő (avagy allegro) fináléval koronázzák meg az évadot (még akkor is, ha zokogás lett a vége) -mert tökéletesen és levegőbe-boxolósan összeállt minden, megtalálta a helyét a nagy egészben cynthia, hailey és betty cragdale is. csak rodrigo keresi még az útját, úgyhogy most csak táncolt egy sort a parkban, amivel visszaszerezte a békéjét és a múzsáját. (azt azért hozzátenném, hogy nem egy felhasználó-barát ilyen magas ponton elvágni a történetet -már megint...) (##02.19.)
a zenei darabokat ezerféleképpen elő lehet adni, apró kis finomhangolásokkal is különböző irányokba vihetjük el a művet. a mozart írószobájában is jól ismerik ezt a köztudott alkotói attitűdöt, ezért ők is minden évben finomhangolják a sorozatukat -idén komolyabb hangsúly-eltolódást eszközöltek azzal, hogy a nagyzenekart a háttérbe szorították, és a hailey/rodrigo kapcsolatra irányították a legtöbb fejlámpát (rajtuk kívül csak thomas-nak, gloria-nak és cynthia-nak jutott komolyabb történet-szál és játékidő). de szerencsére ez is jól működött, mert a kapcsolatuk komollyá válása a személyiségüket is befolyásolta, és az ezzel járó dinamika a sorozat dinamikájára is jótékony hatást gyakorolt -és szépen végigmentünk az eufóriától a kudarcig az összes állomáson, erősödő cressendo-ba hullámoztatva az érzéseinket...
