„i want this wing of the museum to be dedicated to great fathers. my father, joe jackson, marvin gay sr., tiger woods’s father, serena williams’s father, the father that drops off emilio estevez in the breakfast club...”
ha donald glover nem mosolyog és a szemét is eltakarja valahogy, akkor nem jövök rá, hogy ő játssza a fehér embert is, mert tökéletesre sikerült a transzformáció... mint ahogy a sorozat is példaértékűen csúszott át creepy thriller-be az alapvetően vidám hangnemből -adott volt minden kellék, egy ósdi ház a maga hangjaival és relikviáival, egy furcsa ember még furcsább szokásokkal és kinézettel, és azzal a baljóslatú érzéssel, hogy nem tudod, hogy mennyire kell aggódnod darius-ért. mert először csak nevetsz, amikor a srác rosszul van a koponyára hasonlító strucc-tojás feltöréstől, aztán viszont jönnek sorban azok a horror-trope-ok, amiktől egyre kétségbeesetten nézel az órádra, hogy mennyi időt is kéne még túlélnie a borzalmak házában... lakeith stanfield már a get out-ban is bizonyította, hogy jól áll neki a zsáner, és itt is baromi jó volt, amikor a szemében megjelent az őszinte kétségbeesés. (##04.06.)