„what color are my eyes?”
én már elsőre láttam, hogy valami nem stimmel aubrey plaza-val, és nem csak az, hogy az operatőr rendre fura szögekben mászik bele az arcába -mert egy szem-szín változás is észrevehetően módosítja azt a képet, ami bennünk él egy emberről... és nem csak a furcsa kamera-szögek tehetnek róla, de volt végig valami nyugtalanító a mai rendezésben, egyes pontjain mondhatjuk, hogy majdnem horror-ba fordult át a hangulat. merjünk csak visszagondolni a végére, ahogy nyikorgott az ajtó, és nem jött válasz a férjtől, majd oliver is bemutatta a teleportáló képességét, aztán jött az epizód nagy fordulata, egy gyors vágásokkal elkent test-horror jelenet... azt végig sejtettük, hogy lenny-vel valami nem lesz rendben, hiába bizonygatta, hogy ő most már a jók oldalát erősíti, de igazán a régi jó barát, david kellett, hogy kibújjon belőle a valóság (bár előtte az emlék-olvasó mutánssal is történtek komoly dolgok)... oliver és kellemetlen útitársa egész tevékenyek voltak ma, és persze az útjukat légiesen kísérte a szürrealizmus (föld alól felbukkanó bányászok a tengeralattjáró alakú sivatagi autó körül), de persze nem maradhattak el a rébuszokban megejtett filozofikus beszélgetések sem (amik persze a többi helyszínt is végigkísérték, hogy olyan bogarakat ültessenek a fülünkbe, mint például hogy nem létezik a jelen, csak a múlt és a jövő)... (biztos lesz jelentősége annak, hogy a fojtogatós flash-ben és david testvérének az álmában is fontos szerepet játszottak a kosárfejű ember és a bajszos android-lányok, csak még nem látjuk át, hogy miként fog összeadódni az egy-meg-egy...) (##05.02.)
