„the line keeps moving. and i keep stepping over it.”
sean callery jazz alapú dallamai jól passzolnak a noir-hangulathoz, de a sorozat szex-jelenetei olyanok ettől a zenétől, mintha a kora-kilencvenes évek olcsó pornójából vágnák be őket -főleg ha olyan nonszensszel is keverik képileg a szeretkezést, mint egy vödör festék... haladtunk is valamennyit (főleg ha a kétes értékű relevációt nézem a rész végén), de közben meg elég nyugdíjas tempóban csörgedezett előre az epizód... persze voltak elemek, amik azért elvitték a hátukon ezt a szűk ötven percet is, mondjuk a harcias kiállás a hímsoviniszta golf-klub ellen épp’ ilyen volt (és nem csak a beengedő kapunál szórakozhattunk jól mi nézők, de odabenn a lyukaknál is, ahol jessica elővette a szokásos rámenős módszerét)... eközben malcolm kapott némi érzelmi háttér-bővítést az exével -meg a már megénekelt szexiskedésével... a hogarth-szálon jelenleg az a legérdekesebb, ahogy carrie-ann moss játszik a szemével, forgatja őket, amikor kell, de tudja őket legeltetni is, ha pucér női melleket lengetnek eléjük... szóval a végső fordulat -szokás szerint bizalmatlan vagyok, mint ahogy minden ilyen mélységű retcon-nál ezt szoktam érezni, várjuk meg, hogy mit akarnak ezzel kezdeni az írók, ez az én szórakozási filozófiám... (##05.03.)
