„i’d rather be human than risk losing you.”
a különcnek tartott idegen lány, a rossz társaságban lenézően viselkedő testvér, a kiközösített ázsiai nerd, a bully-szerepben tetszelgő quarterback -tényleg ennyire klisések lennének az amerikai középiskolák? vagy csak az írószobákban gondolják úgy, hogy így élnek a tinik? vagy az írószobákban is tudják, hogy hazugság ez az egész, csak képtelenek értelmesebb tini-drámát kiadni a kezükből? azt a kérdést meg már fel sem teszem, hogy mi szükség volt egy ilyen tinis flashback epizódra a sorozatban... de mindegy, ezt kaptuk, ezzel kell dolgoznom, úgyhogy nyugodtan kifejthetem, hogy elég nehezen rágtam át magam ezen a kliséhalmon... onnantól kezdve egy fokkal magasabb érdeklődést mutattam, amikor a lányok belekezdtek a nyomozásba, de aztán mivel hamar rájöttem a gyilkos kilétére, így azért ez-irányból sem érezhettem kielégülést... egyfelől jó ötlet volt, hogy nem melissa-ékat próbálták meg eladni 17 évesnek, mert nevetséges lett volna a végeredmény, de a színész-csere sem lehetett tökéletes opció, mert bár a lányok ’oké-k’ voltak, azért kibillentett a beleélésből az, hogy nem tökéletes a hasonlóság az igazi szereplőkkel (főleg a kara-t játszó ifjú tehetség kék kontaktlencséje zavart. meg a hangja. meg hogy nem tudja reprodukálni azt a csodás melissa-féle mosolyt...). (##05.04.)