„i can’t stand my own mind.”
nem tudom, hogy azt jó jelnek vegyem-e, hogy ha két epizódra is van időm egy nap, akkor mindig a legion-t veszem előre, mert attól félek, hogy az este előrehaladtával már képtelen lennék befogadni az elvontságát... mert ma is egy egyszerű mondattal le lehet írni, hogy milyen cselekménnyel haladtunk előre: mindenki farouk testét keresi -és ennyi... csakhogy a fűszerezés megint egyedi volt, és néha rágós, néha nagyon ízletes, és persze vizuálisan felér egy édes desszerttel... ami igazán működött, az david nagy tervezése volt a sikeres szörny-legyőzésre, de tulajdonképpen élvezettel figyeltem, hogy miként bontják ki az írószobában platón klasszikus barlang-hasonlatát is, hogy vetítik (pun intended) a mai világra a példázatot, ahol az árnyékok és a fal szerepét az okos-telefonok veszik át... syd meglepő őszinteséggel beszélt a david-del való megváltozott kapcsolatukról, hogy bár jó volt a kezdeti szerelem és romantika, most már szükségszerű, hogy új alapokra helyezzék a kapcsolatukat -főleg úgy, hogy hősünkben nem lehet megbízni, mert az agya akármikor becsaphatja... szóval igenis érdemes átvágni magunkat a bitek okozta zavarokon, a szárazra vágott sivatagokon, mert az értelem távoli oázisa ott van a látóhatárunk szélén... (##05.25.)