„i want the truth.”
régi igazság, hogy a döntéseink határozzák meg, hogy kik vagyunk -persze a westworld-ben nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a létezést... mert lehet, hogy amit önálló gondolatoknak gondoltunk, azok csak ford történetének részei -ennek ellenére a host-ok is képesek önálló döntéseket hozni, maeve is így maradt a park területén, és teddy is képes átadni magát a végzetnek azért, mert megfosztották az önálló természetétől... a legsúlyosabb döntések william-re vártak az epizódban, visszaemlékezésként láthattuk a felesége öngyilkosságát, ahol egy nem tudatos vallomása vezetett a túlcsorduló fürdőkádig, a jelenben viszont már egy zavarodott embert látunk, aki a valóságot is megkérdőjelezi, tombol benne a paranoia, és emiatt folyton végzetes döntéseket hoz (bennem is akadt a levegő a sokkoló halálnál, kalapemelés azért, hogy meg mertek húzni egy ilyen mélységű drámát az alkotók) (és az öreg körül jól sűrítik a homályt arról, hogy vajon tényleg az ember-változatát látjuk-e még mindig)... kilenc rész kellett, de elérték, hogy kifejezetten várjam, hogy mire fut ki a finálé, és igazából ehhez elég volt az is ma, hogy apró, de fontos információkat csepegtessenek el a mélabús drámai jelenetek közé... (##06.18.)
