„not so easy to let it go, is it?”
megint csak az őrökkel kezdeném, mert most realizáltam igazán, hogy milyen diverz társaság is ők -mert oké, vannak az igazi vadállatok, akik bármivel korrumpálhatóak (főleg ha gyerekkoruk óta erősen él bennük egy ázsiai fantázia); vannak, akik túl hülyék, hogy végiggondolják azt, hogy mit beszélnek; vannak azok a szánalmas számítók, akik nem rosszindulatúak, csak bele sem gondolnak, hogy itt ember-életekkel játszanak; és vannak azok, akikből a rácsok még nem öltek ki minden emberséget, és látják még az embert a rabruha alatt... azt hittem, hogy a fináléra tartogatják taystee tárgyalását, de már itt elhangzott a piszok erősen megírt beszéde, de talán az előtte lévő jelenete még fontosabb volt, ahogy a csupaszív caputo erőt öntött a darabokra tört lányba... a háború csúnya fenyegető árnyéka vetül a börtönre, megy a rekrutálás és a felfegyverkezés, szépen felépült a nagy ellenállás a fináléra... eközben mozog még egy nagyon érdekes szál is, ahogy chapman próbál megszabadulni badison fenyegetésétől, így önkénytelenül egy jó és egy rossz dolgot is mozgásba lendít: alex-et visszalöki a törvénytelenség útjára, saját magát meg a rácsokon kívülre. na az lesz az érdekes dramaturgiai húzás, ha ezt meglépik az írók... (vajon mennyit tévézhetnek a rabok? csak mert badison profi a hunger games univerzumban, suzanne meg mániákusan ismeri a shondaland összes termékét...) (##08.05.)
