„happiness... here i come.”
kettős érzetet kelt bennem egy ekkora időugrás -mert egyfelől kihagytunk egy csomó érdekes dolgot (mondjuk alex összes őrült reakcióját a terhesség alatt), ugyanakkor meg izgalmas az a szitu, amibe a karakterek csöppentek az elmúlt évek folyamán... mert trükkösen úgy van felépítve a rész, hogy azt hidd, hogy a változások jót tettek nekik (alex nyitott házassága nem okoz problémát az ifjú szülőknek, laura megtalálta a lányt, akivel el tudott köteleződni, val meg... izé... csak val maradt, ő nem igazán tud kibújni a bőréből). viszont mire a félóra végére érünk, már érezzük, hogy hiába az új felállások, ugyanúgy repedeznek a kapcsolatok, ugyanúgy ott bolyong a karakterek körül a boldogtalanság. oké, leon-ék golyóállóak hálistennek... (##08.14.)