„-democracy never sleeps.
-unless it’s with a 15-year-old.”
bírom gallaghar-ékben, hogy mindig hajtja őket valami, és nehezen tudja őket megállítani bármilyen akadály (és akkor felsorolás indul, let’s play): lip nem hajlandó lemondani a benne feltámadt apai ösztönökről, és a rajta ragadt kislány támasza lesz; carl továbbra is szívvel viszi előre a kutya-eutanázia bizniszt, miközben megtalálja a kiskaput, hogy közelebb léphessen a katonai álmaihoz (csak egy régi barát és egy ostor kellett hozzá); ian az istent keresi az egész epizódban, elzarándokolva a hagyományos vallások fellegváraiba, hogy aztán kijózanító mondatokat kapjon a húgától -nem istent hallod, csak a rosszul működő agyad visszhangzik a füledben; ha már debbie-nél tartunk, nem volt nehéz kitalálni, hogy nem csak testvéri vonzalmat fog érezni a hozzá hasonlóan elnyomott női melós iránt; frank-et tudjuk, hogy a pénz (és a pia) hajtja csak, viszont mindig elképesztő látni, hogy meddig hajlandó elmenni önös célokból, egy pedofil is lehet könnyen nála barát, ha az érdek úgy kívánja; fi továbbra is csak a bizniszben érdekelt, és máris eltanulta az üzleti életben elengedhetetlen hideg viselkedést, igaz, az isteni megbocsátás képessége még mindig a vérében van; gallagher-ék mániákus viselkedése a környezetükre is jól ragad, kev is gyakran bele tud állni bizonyos témákba -most sem véletlen, hogy a nemi érzékenység korában ennyire feszegetik a nők helyzetét a sorozatban... (valahogy azt képzelem, hogy az epizódok összerakásakor is ilyen egymondatos pitch-ekből indulnak ki az írószobában is...) (##09.23.)