„forgive me, lord, illumine me.”
szerintem a legtöbben azt gondoltuk, hogy az ifjú pápa progresszivitást hoz majd a vatikánba, hogy fiatalos lendülettel akarja majd megreformálni a konzervatív közösséget, és közben igencsak vét majd a hagyományos erkölcsök ellen (mégiscsak egy hbo sorozatról van szó). a bíborosok meg azt gondolták, hogy egy irányítható bábut kapnak majd, aki egyaránt hallgat majd az idősebb konzervatívokra és haladókra egyaránt... szokatlan, de pont ettől nagyszerű gondolat, hogy az ifjú pápa ennyire ősi gondolatokat hoz a felszínre magából -mert szerinte az istent szó szerint félni kell, és az egyházat is vissza kell vezetni arra az útra, amikor még féltek tőle az egyszerű emberek. és már láthatjuk, hogy mindez a pápa eddigi életútjából ered, hogy az árvasága miatt csak a szenvedést ismeri, hogy egész életében csak egyetlen boldog hét jutott neki, amikor kiszabadulhatott a vallásosság béklyói közül, és most ezeket a frusztrációit vezeti le egymilliárd emberen... és nem tudom, hogy mennyire lesz jó a taktikája azzal, hogy elidegenít mindenkit magától, hogy erőből akarja szabályozni a bíborosokat, mert ha túl sokáig feszít valamit az ember, akkor az egy idő után nem hajlik tovább, hanem eltörik... (mikor azt hinnéd, hogy örülhetsz, hogy egy nő lép be a pápai lakosztályba, az ifjú piusz elájul, és piétá-sat játszik csupán a nő karjaiban...) (##10.27.)