„what do you do when you realize that you’ve lost?”
kevin smith tehet mindenről... ugyanis ő volt az, aki az általa írt daredevil sztoriban kirakta a pontot karen page képregény-béli élete végére -és mivel én (is) olvastam azt a kötetet, ezért már a sorozat eleje óta rettegek, hogy mikor éri utol karen-t a végzet itt is. és persze az írók tisztában vannak azzal, hogy sokan ismerik a rajzolt hátteret, ezért játszanak velünk, gonoszul... de előtte még a múltba tekintettünk, jó hosszan, kicsit olyan érzésem volt, mintha egy kibővített lost-flashback-et néznék, ahol az addig csak fél-mondatok alapján elképzelt múlt megelevenedik -és sokkal megrendítőbb, mint amire számítottunk... pedig először nem éreztem azt, hogy szükségem lenne hosszabb időre a fiatal karen-nel, aki a gyászra és a kisvárosi létre a lehető legrosszabb módon reagál, de aztán elkezdett működni a dráma, és amikor az igazi gyomrosokhoz értünk, már én is kész voltam teljesen... és még negyed óra hátra volt az epizódból, ahol a vörös fények között retteghettem igazán karen-ért -de aztán az írók kétszeresen is csavartak az ismert történeten. mert a célpontnak a fegyvere ezúttal célt tévesztett, majd az utolsó képen megfordul a hírhedt képregény-panel, és karen tartotta a karjai között matt-et (egy oltár alatt, megidézve a művészettörténet híres piétáit). (##11.18.)
