„lay low and don’t tell anyone until i decide the time is right. i. me. your father.”
abe weissman-t talán még sosem érte ekkora csalódás az életben -áh, tudjuk jól, hogy milyen kényes az öreg prof, mást sem él át, csak folyamatos csalódások sorozatát... persze a maga abe-es módján volt végigvezetve a megingó bizalma a két gyermekében, azaz számunkra szórakoztató formában morogta végig az epizódot, amiből csak az általam az idézetbe kiemelt rész volt igazán bántó, mert felsejlett előttem a saját apám képe, aki hasonló módon próbálta kontrollálni a családját... de a többi perc jópofa volt a hivatali csavarral, a bújtatott szexizmussal (’olyan progresszív vagyok, hogy majdnem vettem be a csapatba egy nőt is!’), és remélhetőleg a végére belátta, hogy nincs értelme hidegháborút vívnia a következő generációval... ahogy (huh, homlok-törlés) végre joel maisel is belátta, hogy nincs többé mentőöve midge irányába, új hajóra kell szállni. főleg, hogy a kedves ex-felesége nagyon aranyosan sodródik a cuki-doki irányába -de ezek olyan kis mamlaszok, hogy csak galamb-léptekben tudnak egymás irányába közeledni (úh, összeért a ruhába bújtatott lábuk a takaró alatt!)... suzie volt ma is a vicces pont, ahogy betagozódott a tábor igazi alkalmazottai közé, és nem csak az esti csacsogásból vette ki a részét, de még a farát is ott rázta a közös tánc alatt... (##12.13.)