„where once more, brother will fight against brother. and the world will be wrecked. midgard will be wrenched by wars for three winters. fathers will slaughter sons. brothers will be drenched in one another’s blood. mothers will desert their menfolk and seduce their own sons.”
na kedves nézők, ilyen a sorozat, amikor koncentrált, jól fókuszált, nem csapong, nem terjeng, csak a lényegre hagyatkozik -jó mi...? és nem csak arról van szó, hogy az ostrom izgalmai magukkal sodortak, de jól működött az is, ahogy egymással vállvetve harcoltak a karakterek, ugyanakkor eléggé björn epizódja is volt ez, folyton visszatértünk az elszántságára -az meg csodásan hatásos volt, ahogy rekedten, kétségbeesve kérlelte a gyerekkori pajtásait, hogy legyenek kímélettel a fal túloldaláról (szerencsére nem fulladt unalomba a hosszabb játékidőt kitevő harci rész sem, mert elég jól át lehetett látni a harc káoszát -mondjuk kegyesek is voltak velünk az alkotók, hiszen jól befestették a küzdő felek arcát, hogy tisztán láthassuk, hogy épp ki van a képen)... a halál végül csak egy fontosabb szereplőért érkezett el, de ennek ellenére érzelmileg is rendben volt ez a finálé -persze az is segített, hogy szívből lehetett szurkolni ivar ellen... (apró trükk, hogy a szereplők a ragnarök meséjével szórakoztatják magukat a tábortűz körül, de hangulatilag nagyon működött az a pár perc.) ahogy illik, lezártunk egy korszakot az évad végére, új távlatok nyíltak, mégis baljósan tekintünk a jövőbe... (×01.31.)
nem könnyű szavakat találnom ehhez az évad-összegzőhöz, mert egyrészről még tavalyelőtt kezdődött a vetítése ennek a húsz résznek, és így nem könnyű összevadászni az emlékeket, másrészről végig úgy hullámzott a minőség és vele együtt a nézési kedvem, mint ahogy az északi tenger szokott, télvíz idején... lehet hogy a húsz epizódra nyújtás tette, vagy csak michael hirst írta magát lehetetlen helyzetbe azzal a hatalmi vákuummal, amit az előző körben teremtett a sorozatban, de nehezen találta az évad a fókuszát, sokat csapongtunk, gyorsan vágtunk helyszínről/helyszínre, a karakterek következetlenül forogtak különböző irányokba, és néha azt érezte a csalódott néző, hogy nem nagyon akarnak semerre sem haladni a sztori-szálak... ugyanakkor a hangulati erényei sosem vesztek el, és a felívelő szakaszaiban jól magával is tudott rántani -például az utolsó négy-öt részt már kifejezetten vártam hétről-hétre, kiemelt pontjai lettek az amúgy kicsit szegényes jelenlegi sorozat-kínálatomnak... úgyhogy én örülnék, ha erre hajóznánk tovább a nagy finálé felé közeledve is, és titkon remélem, hogy a history channel nem akarja elhúzni még két évig a befejező évadot...
