„we are agents of peace.”
szóval még manapság is azt gondolják a rendezők, hogy menő, ha jellegtelen popszámokat pakolnak a háttérbe? ráadásul ettől várják, hogy kialakuljon a nézőkben a megfelelő érzelmi reakció? ez a gondolkozás-mód nem halt ki a kétezres évek végén...? lehet hogy csak azért morgok ilyen általánosan, mert nem aludtam ki magam nem működött az epizód jórésze, már eleve az fura volt, hogy tíz perc alatt letudtuk reign legyőzését és supergirl búcsúját, mintha egy zanzásított finálét láttunk volna három résszel a tényleges finálé előtt, aztán kara és mon-el mászkáltak fehér ruhában a steril környezetben, egy rég látott barátnővel csacsogva (gusztustalan, ha azt írom, hogy az volt a baj, hogy esmé bianco túlságosan fel volt öltözve, mi?)... a földi szál azért még úgy-ahogy működgetett a tanító célzatú alapgondolatával, a pénzéhes fegyver-kalmárral és a fegyverviselés alkotmányos jogának megkérdőjelezésével -mert ultra-pacifistaként azt mondom, hogy néha nem árt meglengetni a mutatóujjunkat az amerikaiak előtt... (jópofa, hogy a régi filmekben ms.teschmacher butácska volt, itt viszont okoska.) (×02.18.)
