.jpg)
„there is something inside of me. something evil.”
ehh, most megint harcolhatok majd egy sort a félrevezetett emberekkel, akik szerint a ’dc mindig sötétebb, mint a marvel’ -tudjátok, ők azok, akik igazából nincsenek otthon a képregény-világban, fogalmuk sincs arról, hogy mennyire nyomasztó tud lenni egy daredevil kötet olvasása, vagy hogy milyen könnyű szívvel lehet átlebegni egy super sons sztorin. igen, mind a két kiadónál ezernyi hangulat bújik meg a füzetekben, úgyhogy végtelenül unom már, hogy van egy hangoskodó réteg, akik szerint egy dc adaptáció csak ’dark and gritty’ lehet... úgyhogy ők most kedélyesen beleélvezhettek a nadrágjukba (ha már a filmeket elvették tőlük), mert egyből a nyitányban megadták a titánoknak is a tónust, kivonták a színeket a képekből, erőszakba (és fuck-olásba) borították a srácokat. és akkor ebben a borongós detroit-i környezetben higgyük majd el, hogy van egy zöld srác, aki fel tudja venni mindenféle állat alakját...? érdekes páros ült le megírni a script-et, mert akiva goldsman-ről nekem mindig a batman és robin fog eszembe jutni, geoff johns-ról meg tudjuk, hogy a kisujjában van az egész dc univerzum -és lehet hogy pont ezért volt olyan kettős érzetem az epizód nézése közben. mert ahogy láttátok, oldalakat tudok végigmorogni a túlzottan durcás hangvételért, ugyanakkor meg karakter-szinten működött ez a nyitány, mert illett a miliőhöz a srácok útkeresése, az önmagukban való bizonytalanság. mert van, aki nem akar olyan lenni, mint a mentora; van, aki a belső viharaival küszködik; és van, aki a tudatát és az emlékeit keresi. egy csapat identitás-válságban lévő tini. illetve csak lesznek csapat, mert ez bizony még csak nulladik rész volt, még nagyon az ismerkedős fázisban vagyunk. ha tovább-lépünk -mert még nem döntöttem el, hogy ebben a formában kell-e ez nekem, a rejtély-faktor eléggé vonzóvá tette, a karakterek is érdekesek, csak a körítés iránti ellenérzéseimet kéne lehántanom magamról... (×02.27.)
