„woodstock is beautiful.”
kicsit tartottam attól, hogy a démonok premier plánba kerülésével túl sokat fog sötétedni a sorozat tónusa, mert elfelejtettem, hogy a legends írószobájában képesek őrülten fun módon tálalni a legkomolyabb komolyságokat is. meg az is elsuhant mellettem, hogy nem csak démonokról szólt a baljós előrejelzés tavaly év végén, hanem mindenféle mágikus lényről -például egy cukin vérengző egyszarvúról, ami hallucinogén csillámgélt spiccel magából... igen, a legends még mindig a régi, lazán tolják a biciklit a falig, teljes erőből... az írókat ezúttal a hatvanas évek szelleme szállta meg, egy kis beatle-mánia után vigyorogva hempergőztek meg a make love, not war szellemiségében, tökéletesen elkapva a woodstock-érzést (lásd a boldog hippiket, a fellépő ikonokat és a ’white rabbit’ című jefferson airplane dalt, ami a pszichedélia esszenciája)... de azért ne felejtsük, hogy a sorozatra nem csak a röhögős idétlenkedés jellemző, hanem az is, hogy komoly hangsúlyt fektetnek az érzelmekre is, amik miatt igazán hozzánk tudott nőni a show, és ezért most akarjuk, hogy működjön a hosszútávú kapcsolat a szöszik között, szeretnénk hogy ray megtalálja a boldogságát, szurkolunk nate-nek, hogy rendbe-rakja a családi kapcsolatát, és megszakad a szívünk zari-ért, amiért szétfeszíti őt a tudat, hogy nem tehet semmit azért, hogy ne hulljon szét a családja... abból is látszik, hogy mennyire a szívemhez nőt a sorozat, hogy máris felkavartam a cw-s vetítési rendet, csak hogy minél hamarabb láthassam ezt a szezon-kezdést. (×03.17.)
