„rbkm reactor cores don’t explode.”
’82-es születésűként természetesen nem emlékezhetek a korszak nagy eseményére, bár a nálam idősebbek sem tudhattak semmit a szovjet hírzárlat miatt. viszont tizenévesként már érdekelt a téma, úgyhogy kétszer is elolvastam frederick pohl nagyszerű könyvét, amiből sokat megtudhattam a körülmények hátteréről, az esemény drámaiságáról, az emberi felelőtlenségről. és most ezen elemek nagyját megkaptam ennek a mini-sorozatnak az első egy órájától is... igaz, a ’miért’-ekbe még nem mélyedtünk bele, csak egy-egy félmondatot lehetett elcsípni arról, hogy egy rosszul kivitelezett kísérlet állt a robbanás hátterében, leginkább a közvetlen reakciók kerültek a fókuszba... és félelmetesen hitelesen sikerült újra-kreálni a képernyőre a szovjet miliőt, a sokkoló látványt és az emberi inkompetenciát, ami természetes módon viszi fel a néző agyvizét... sok arcot követünk a hajnal zavarodott percei alatt, így személyesebbnek érződik a dráma, főleg, hogy a magánemberekre és a családokra is kitekintünk a furcsa színű füst alól... mesterien sikerült fenntartani a feszültséget ez alatt a szűk óra alatt, maga alá tudott gyűrni teljesen a nyomasztó érzete... nehéz azt mondani egy ilyen súlyos történetet tartalmazó epizódra, hogy ’szerettem’ nézni, úgyhogy inkább azt mondom, hogy annyira megbabonázott ez a kezdés, hogy azonnal indítottam volna a következő részt, ha lett volna rá lehetősségem... (×05.09.)