„i know you’re not allowed to say it, but drugs are kind of cool. i mean, they’re cool before they wreck your skin... and your life... and your family.”
nem mindig vagyok híve a töredezett dramaturgiának, amikor egy narrátor segítségével ugrálnak a készítők a múlt és a jelen között, emelnek ki bizonyos mellék-szálakat, magyarázzák meg a kulcs-események hátterét, de itt egész jól működik ez a formula. valószínűleg azért, mert nem csak a jelen zúzása érdekel, hanem a mostani karakter-pillanatok mögött húzódó motivációk is, amiket a múltból lehet kicsemegézni... erősen érezhető az író szándék a határok túllépésére, punk attitűddel kiabálja bele a mocskot a prűdek szemébe, hátha felrázza őket kicsit az apátiából -ezért zoom-ol rá a fiú-öltöző összes péniszére, ezért van tele a történet perverzekkel, akik vagy transzszexuálisokra izgulnak vagy kiskorú lányokról csinálnak home-video-t, és ezért látjuk hősnőnket csorgó nyállal feküdni egy durva drog-trip után... ezek még mindig csak az alapok ahhoz, hogy igazán bántsák majd a lelkünket a későbbiekben, igaz, a brutalitással már ma sem fukarkodtak -ha mást nem nézzünk, hát egy srác arca szét lett verve, de nagyon durván... (a pilotnál még kapkodtam a fejem, de mostanra szépen kitisztult bennem a sulis ki-kicsoda -most már csak arra kell koncentrálnom, hogy ki kivel dug éppen...) (×06.24.)
