„this virus is attacking my cells 24 hours a day. every day of the year. that is not... reversible!”
kicsit sajnálom a murphy/falchuk párost amiatt, hogy most már örökre meg fogják kapni, hogy ’átment glee-be a sorozatuk’, ha a karaktereik dalra fakadnak bármelyik munkájukban -bár azért ma erősen megdolgoztak azokért a ’glee!’ kiáltásokért, hisz’ telepakolták dalokkal az epizódot... fel-felbukkan idén már a sorozatban az aids kíméletlensége, de ma különösen a középpontba került prey tell állapota miatt, igaz, kicsit elemeltük a riasztó mindennapokat hallucinációkkal és álmokkal, kicsit a szürreális irányába tolva el a hangulatot (azért nem olyan könnyen engedik el az írók candy-t, de az ilyen túlvilági kísértésekre alkalmas is lesz)... jó látni, hogy milyen összetartás van a közösségben, hogy mindenki megjelent a pénzgyűjtő koncerten, és egységesen sorakoztak fel blanca mögött is, amikor kiderült, hogy csak egy dal erejéig akarták nekünk nézőknek (is) szimpatikussá tenni patty lupone karakterét... mostanában sok mű szólt az öngyilkosságokról, így nagyszerű érzés látni egy sorozatot, ahol az a tanulság, hogy az életet kell választani, és sosem szabad feladni, még akkor sem, ha rettegsz attól a bizonytalanságtól, amivel a betegséged jár. (×07.25.)
