„drama, it’s nbc. they gave ’joey’ 46 episodes, they don’t cancel shit. trust me.”
vannak azok a karmikus napok, amikor úgy érzed, hogy a világ összeesküdött ellened, amikor ezernyi baljós jelből csak a legrosszabbat tudod kiolvasni -aztán egyszercsak minden összeáll, és elönt a régen várt boldogság. rebegj hálát az úrnak az ilyen napokért... ($04.27.)
„that is the beauty of yom kippur... as long as you apologize by sundown, doesn’t matter what you do.”
oh, ezek az istentelenek, hát még egy ünnepen sem lehet megállni, hogy ne az üzlet legyen a legfontosabb? ugyan már, hollywood-ban...? (btw, adam goldberg-nél nem is találhattak volna zsidóbbat...) ahogy várható volt, rohanunk az amanda-végzet felé, ajánlanék az íróknak egy ló-testrészt, hogy nem találtak ms.gugino-nak hosszabbtávú szerepet... ($04.21.)
„we had sex. once. that’s it. it wasn’t emotional, and now it’s over.”
folytatnám az előző hetek főtémáját: nem hiszem, hogy lenne olyan ember, aki ha egyszer belekóstolt carla gugino-ba, akkor abba tudná hagyni a vágyakozást valaha is... (perverz mód off) amíg vinnie körül a szokásos módon körözünk, addig drama kapja a szokásos vicces szálat (nem csaptatok be, tudtam, hova futunk ki!), és ari féltékenykedésén is jól lehetett szórakozni. ($04.16.)
„i have hundred of clients to deal with. and just so we’re clear... i don’t care about any of ’em. they’re all just a number. like wife number one, and therapist number seven.”
...hogy eddig még nem gondoltak arra a srácok, hogy probléma lehet, ha egy iszonyú dögös ügynököt alkalmaznak...? amatőrök. nézzük inkább, milyen egy igazi ügynök, akivel ugyan nincs szexuális feszültség, de a dolgát érti -ha épp van benne bármilyen másfajta feszültség. jól kijátszottak minden kártyát ari mélypontjának elérésével, még könnyen is csillogtak a szemében, pedig ez lenne az utolsó, amit vártam volna tőle... ($04.09.)
„today your love of cock is a huge asset to this company.”
csodálom, hogy a muff-mágnes srácok nem tudták maguktól, hogy babával és kisállattal lehet a legjobban csajozni. csak mint kiderült, mindig a csajt tartsd előrébb az állatoknál, különben adhatod a mókusoknak a jól megnövekedett mogyoróidat... lloyd is felajánlaná férfi nemiszervét a jó ügy érdekében, szerencsére ari előhúzta a heti egy emberi pillanatát, és nem hagyta a kedvenc meleg asszisztensét a kellemetlen szituációban. ($04.01.)
„no exes at a birthday party.”
hát én biztos nem hagynám el carla gugino-t sohasem... de persze a srácok sorsa az lesz, hogy visszavezet az útjuk ari-hoz. persze, ha jobban csinálja a dolgát, akkor ez a helyes irány, de könyörgöm, carla gugino közelében lenni... a frissebb pipik rajongói is megkapták a magukét, mert persze turtle csak úgy tud partit szervezni, hogy tele van a tánctér fiatal sunákkal. btw, happy birthday, vince. ($03.25.)
„magnified intensification of telekinetic reactive energies.”
vissza a kezdetekhez, hogy teljes legyen a kör -több szempontból is. mivel apu beavatódott, ezért szépen össze lehetett neki foglalni az évadot. valamint visszatértek azok, akiket nem nevezünk nevükön, igaz, ez egy 2.0-ás verziójú csapat volt, mert vékonyak és nem finganak, mondjuk engem nem ejtettek át. nem baj az, ha játszottunk kicsit luke-kal és a gonosszá változtatott mr.smith-szel, a végére úgyis helyreállt az univerzum békéje. (+09.04.)
továbbra is hálás vagyok, hogy nem annyira gyerekes a sorozat, mint amire számítottam, inkább csak olyan aranyos matiné-hangulat lengi be. kölyökidő a bbc-ben. de legalább nem mennek nagyon alá, a történetek működnek, de így harminc felett azért meg-megbicsaklik a szememben a gyermek-színjátszás. vannak jó pillanatai, nem kínos és el lehet szórakozni a kalandosságán, de inkábbtetszett-nél képtelen vagyok többet adni. a kompletista énem persze kiköveteli, hogy nézni kell tovább, hiszen azért jól láthatóak a pókháló-szálak a doktor irányába.
„let her die in your place?”
pedig olyan szép napnak indult, aztán egy del toro által tervezett dementor elrontotta az egészet... tetszett a megtekert történet, hogy mernek egy gyerek-programban is játszani az alternatív idővonallal és az időutazással, nem nézik őket hülyének. és még a drámai konklúziót sem érezhetik fárasztónak, mert átérezhető volt, hogy életveszélyben nagy a kísértés, hogy elcsábít minket a gonosz, amikor önös érdekből cselekszünk. de tudni kell, mikor mondjunk le az életünkről. (+09.04.)
„children love war games.”
kezdetben azt hittem, hogy oktatást kapunk, hogy a mai gyerekek meg a videojátékok, blablabla, de aztán inkább az erőszakos emberiség kritikája lett ez, akiket a legvérmesebb népségnek tartanak a galaxisban. pedig mi is vágyunk a békére, csak jól rejtegetjük ezt az érzést... ki mondta, hogy egy gyerek-sorozatban nem lehet az űrbe menni? (geek apróság: manapság vannak még egyáltalán játéktermek...? és komolyan az emberek olyan hülyeségekre fecsérelik az idejüket, mint a laser-tag...?) (+08.30.)
„listen, luke. when weirdo nuns turn up on your doorstep asking about freaky glowing alien gizmos, one thing you never do is tell them you got one.”
nem baj, ha tanítjuk a gyerekeket görög történelemre, bár ebből annyi tudás fognak felszedni, mint egy xéna-epizódból... de azért volt izgi, volt dráma, beszéltünk a válásról, és az egészet belengte valami őszies nosztalgikus hangulat (valószínűleg a rusztikus vidéki anglia és az idős emberek szerepeltetése okán). mondjuk, hogy ez volt az évad történelmi epizódja...? (+08.30.)
„what's funny? the wife gave me cabbage and bean tartlets last night. yet another reason to despise jamie oliver.”
(na itt már tényleg csak formaság a pilot kitétel.) hogy mivel riasszuk el a potenciális nézőket, akik a doctorwho felől érkeztek? hát a puki-lényekkel. mondjuk az is igaz, hogy inkább itt szagoskodjanak, mint az anyasorozatban... az elején megvolt a bevezető íz, aztán gonoszkodtak a gonoszok, nyomoztak a jók, az igazi kalandfilmes hangulat csak a második felére érkezett meg. inkább ez utóbbihoz kéne tartaniuk magukat, és mindenkinek rendben lesz a bélműködése. (+08.30.)
„bad name for a ship.”
hát mi bajuk van ezeknek az angyalokkal...? az elején még nem tudtam, hogy mire futunk ki, töris karácsonyi epizód, oké, alter-univerzumos epizód, oké, űrhajós epizód, na jó, most már álljunk meg. jól játszottak a párhuzamokkal a két szomorú sorsú hajónál. apropó, meglehetősen sok vendégszereplő áldozta fel magát a végső túlélésért, jött is a sok kalandozás és futás közben az a szívbe tépő dráma, amihez annyira értenek a doktor háza táján. pedig jó arcokat szedtek össze (kyle minogue, mint a doktor társa?!?!), és jó volt az a kiszólás is, hogy nem mindig azok élik túl, akik megérdemlik. nem múlhatott el az ünnep némi űrkaland nélkül, még ha a londoniaknak tele is van vele a hócipőjük. hát költözzenek más bolygóra, de allons-y! (+08.29.)
„the hat, the coat, the cricket-y cricket stuff... the stick of celery. yeah.”
egy kis kedveskedés a régi rajongóknak. mert ők érzik át igazán, mit jelent, amikor bekukkant az ötödik doktor, őnekik szólnak az utalások is. mi, gyarló új rajongók, beérjük a tízedik lelkesedésével és a régi arcok elképzelt vigyorával. (+08.29.)
„didn’t you learn anything from the blessed saint martha? siding with the doctor is a very dangerous thing to do.”
a szavak és a gondolatok ereje sokkal erősebb, mint az igazi fegyvereké. nem először tanítja ezt nekünk a doktor, de nem baj, ha sokszor a fejünkbe veri. ez a lényeg, az összes többi valahol mellébeszélés. írhatok akár arról, hogy mennyire szoktam szeretni az időugrásokat és az ellenállásba vonult hősök sztorijait (talán az sem véletlen, hogy bsg-s érzetem volt egy kicsit). vagy arról, hogy milyen sajnálatos, hogy semmissé tették a nagy pusztítást, több következményre vágyom. esetleg elviccelődhetnék dobby-n és a gyakorló-gömbökön (ugye nem kell magyaráznom egyik popokult utalást sem...?). de ezek csak szavak. csak nem a megfelelőek. sajnos én nem tudom olyan epikussá fokozni a finálémat, ahogy a sorozat rendre teszi... (+08.28.)
addig-addig utazgattunk együtt, míg a tardis szíve végleg az enyémbe költözött. tartottam magam a neten talált sorrendhez, és ez azt jelentette, hogy időről-időre meg kellett szakítanom a kalandokat. viszont arra nagyon is alkalmas volt, hogy lemérjem, hogy mennyire is szerettem meg a sorozatot - minden alkalommal bizseregve, vigyorral az arcomon zsizsegtem végig már a főcímet, úgyhogy a love-méterem magasan áll. mondjuk úgy könnyű, hogy nincs rossz epizód az évadban. kinőtt a gyermek-évekből, csak pont annyi infantilitás maradt benne, ami a báját adja. nem lehetek elég hálás martha jones-ért sem, ő is erőteljesen emelte a szerethetőséget. kár, hogy most már két lyuk lesz a szívemben... (nagyontetszett)
„it is your fault! all of you! you voted saxon! you did this!”
először is: köszönöm, hogy feloldottuk a torchwood-anomáliát. másodszor: nem tudom, hogy s.moffat innen vette-e az ihletett az ő moriarty-verziójához, de sok a hasonlóság, mindkettő egy idétlenül őrült, ugyanakkor hihetetlenül veszélyes nemezis (ha már a ki-volt-előbb kérdésnél járunk: repülő anyahajó...?). és az egész részt belengte ez a kettősség. nevetsz a osbournes-on és a teletabikon, a saxon-féle túlzásokon, a következő pillanatban meg hümmögsz a veszély-helyzetek felett, hogy innen-meg-hogyan-tova (vagy: mosolyogsz a politikusi hatalom kritikáján és bánkódsz gallifrey szomorú históriáján). harmadszor: pacsi a zeneszerzőnek, hogy beépítette a dobolást a témákba. negyedszer: szépen összeépült az évad, volt bőven utalás az elmúlt epizódokra, de végül idén is ugyanoda lyukadtunk ki, mint eddig minden fináléban: le akarnak igázni minket. (+08.28.)
„hundred trillion years and it’s the same old dream.”
egy picit nagyok voltak az elvárásaim, és bár futottunk eleget, a rész nem tudott felérni hozzá. pedig végre elértünk ahhoz a rég várt timelord-találkozóhoz, sőt, egy másik fontos reunion is itt volt, bár lehet, hogy ez okozta az epizód vesztét. ugyanis tök jó az összhang jack kapitány és a doktor között, meg tök jó, hogy hallottunk valamit arról, hogy hogyan is került elő halhatatlan hősünk a jövőből, meg ott volt ugye a rejtélyes kéz magyarázata is, de hogy egy szót se szóljon arról, hogy a torchwood alkalmazásában áll, az felettébb fura. de van még rá esélye. (olyan hadarós, szeleburdi doktoros lett ez a bejegyzés, nem...?) (+08.28.)
„people are dropping through time and they’ll bring every disease in history through your doors. so you’d better be ready.”
nagyszerű finálé volt ez, bevetették a teljes nehéztüzérséget, annak meg nehéz ellenállni. kellett, hogy legyen következménye a hasadék megnyitásának, plusz túl régóta lengetik már előttünk a ’valami nagyon sötét él odaát’ feliratú posztót. úgyhogy először csak emberek jöttek a múltból, betegségekkel és harci szellemmel felvértezve, bekukkantottak az ufók is, aztán alattomosabb támadás áldozatai lettünk, a kísértésé, végül, amikor a veszteségtől minden erőnk megfogyatkozott, szívünkbe kétely költözött, akkor csapott le igazán a gonosz. kell-e ennél plasztikusabb megfogalmazás? értelem és érzelem jól megférnek egymás mellett. és ahogy a végén gyönyörűen bekapcsoltak a whoniversum szívébe, ügyes, ügyes. (+08.27.)
az a baj a testvér-sorozatoknál, a leágazásoknál, hogy az ember önkénytelenül is hasonlítgat. és a torchwood el fog vérezni egy ilyen próbán. mert azzal, hogy szándékosan felnőttesebbé tették, kiölték belőle a doktorra jellemző verhetetlen bájat. másabb lett így az íze, kevésbé szerethető, ugyanakkor jól áll neki, hogy lehet káromkodni, hogy nem kell spórolni a művérrel, ha arról van szó, a szexualitás sem kell feltétlenül tabuként kezelni. kár, hogy elsősorban heti-ügyes megoldásban tudtak gondolkozni, egy erősebb átívelés közelebb hozta volna a szívemhez. mondjuk az örömteli, hogy érzelmi oldalról próbálták felfűzni a részeket, és ez hozta magával azt is, hogy a karakterek gyarlók, emberiek, érző lények lettek. az elején kicsit ’essünk túl rajta, aztán jöhet újra a doktor’ hozzáállásom volt, de a végére már sikerült belelendülnöm (és az íróknak is). legyen egy gyenge tetszett, a kis sántikálás miatt.
„there were angels dancing at the ritz.”
na, ott az a szakadék, elkezdték megfelelően használni - időutazásra... jól játszottak a címmel, mert egy csapásra két jack kapitányt is megismerhettünk, a mi hősünk felfedte néhány titkát, miközben ott volt az eredeti szomorú históriája is. és megint a göröngyösebb utat választották, nem azt mondták az írók, hogy itt a háború, lőjünk és robbantsunk, hanem az érzelmek, a dráma és bizony a romantika ösvénye felől kúsztunk előre. hogy ezek a szikrák két férfi között pattantak ki? miért ne, legalább van valami merész változatosság a hagyományokhoz képest. plusz: szépen elkészült a fináléra fordulás; owen-nel kerék-alá-teszlek-onnan-is-kiveszlek-et játszanak; láttátok a ’vote saxon’ feliratot az ajtón...? (+08.27.)
„the angels are coming for you.”
hát ilyen az, amikor derekasan nekiülnek egy filler epizód megírásának, amikor valami isteni csoda folytán minden összeáll, egy erős és jól megcsavart történet, a némi félelmet és rengeteg feszültséget tartalmazó hangulat, és a csak erre az egy epizódra behozott szereplő egysége. carey mulligan mindig cuki, pozitív, hogy sikerült megszerezni. aztán ott vannak még a moffat-féle kacsintások is, az easter egg és az időutazás bonyolultságának magyarázatai, vagy a végén a paráztatás, hogy a gyerekek soha többé ne tudjanak ránézni egy szoborra se... (illetve, pont fordítva…) (+08.25.)
„john smith wouldn’t want them to fight, never mind the doctor, the john smith i was getting to know.”
minden ember arról álmodozik, hogy különleges lesz az élete, de hogy egy idegen arra vágyjon, hogy átlagos emberi élete legyen, az valószínűleg viszonylag ritka dolog. úgy szeretem, hogy ilyen mélyen tudunk elmerülni mostanság a szomorúságban. mert most is a doktor/johnsmith drámája volt a lényeg, vagy az ifjak beavatása a háború borzalmaiba, és nem az, hogy fejlett szaglószervvel rendelkező lények szerettek volna örök életet (bár az ő történetüket is szépen lezárták egy narrációval). és köszönöm, hogy david tennat megint csavarhatott egyet a karakteren. brilliant! (+08.25.)
„a teacher and a housemaid? impossible.”
a boldog békeidők rusztikus angliájába dobni a doktort? mily' romantikus gondolat, kedveskéim. hát még ha az emlékeit és az extra szívét is elvesszük tőle. tud ő szerelembe esni egy szívvel is. az ember most már komolyan kezdi megsajnálni a folyton hoppon maradó martha-t. ráadásul még vegzálják is a bentlakásos fiúiskolában (britek...), mert színesbőrű, mert londoni, mert az alien-ek már megint erre járnak, és megszállják az embereket... kicsit olyan mesei hatása is volt a dolognak az életre kelt madárijesztőkkel, a piros lufis kislánnyal. (google-öznöm kellett, mert magamtól nem ismertem fel viserys-t, csak tudtam, hogy valahonnan...) (+08.25.)
„every pirate, freebooter, treasure hunter dreams of being the one to find this.”
még egy rajzfilm-epizód is...? pedig a kicsit fura arc-mimikán kívül ez egy klasszikus vezetésű who-epizód volt. annyira klasszikus, hogy a régi sorozat kincskeresős részeire hasonlít. és még jó döntésnek is tűnik a rajzfilmes külső, mert ezt a kalózos/óriás-rovaros/hó-börtönös sztorit nem lehetett volna hagyományos módon felvenni. és akkor lemaradtunk volna egy tök jó kalózos/óriás-rovaros/hó-börtönös kalandról. (a legnagyobb kapcsolódási pontnak egyébként david tennat hangsúlyozását éreztem, sírni fogok, ha búcsúzni fog...?) (+08.25.)
„burn with me!”
a nyolcadik utas a napfény a halálhajóban...? avagy hogyan csináljunk scifi-horrort egy ifjúsági műsor keretében. mert nincs félelmetesebb, mint amikor megfoghatatlan a gonosz - és egy élő nap igencsak kimeríti ezt a kategóriát. de nem csak emiatt volt csordultig töltve feszültséggel az epizód, hanem a jó öreg idő-visszaszámlálós trükk miatt is, amivel még lehetett fokozni a szokásos futkorászás tempóját. még jó, hogy martha rendre hozza az emberi oldalt, az érzelmeket, különben szétszakadtunk volna a megfeszülésbe. és továbbra is apró lépésekben építik az évad fő gonoszát. gondolom én... (+08.23.)
„i am 76 years old. and i am reborn!”
már évezredek óta megy ez a játék: az ember próbálja kicselezni a halált, az ember elbukik. de mi mást várhattunk volna egy epizódtól, ahol lazarus-nak hívják a heti-rosszfiút... fiatalodás és újjászületés, jól ismert dolgok ezek a doktor számára. persze ő ismeri legjobban a hátulütőit is, legfőképp a magányt. de azt is tudja, hogyan kell stílusosnak lenni, orgonával győzedelmeskedni egy templomban, tornacipőt venni a csokornyakkendő mellé. volt itt pár utalás a múltjára is, amikre még én is kacsintottam, pedig nem láttam a classic who-t (polaritás megfordítása, rejtélyes idegen, aki ismeri a doktor titkait). és végre mark gattis színészi minőségében is felbukkant a show-ban, mondjuk azt nem értem, hogy miért akart ember-skorpió lenni... (+08.23.)
„the dalek-humans. their first blood! go on! baptise them!”
miért ilyen magas ez az empire state building... ez az én emberi gyarlóságom, hogy még képernyőn sem viselem a magasságot, de az a jó, hogy van hibám. hogy emberi leszek. mert ez volt itt a lényeg. hogy mitől leszünk emberek és nem hideg gyilkoló-gépek, azaz dalek-kok. hogy meg lehet-e menteni a parancsuralom alatt élő szegény kocsonyákat, vagy végleg elvesztek. ha ehhez hozzákeverjük a szokásos pörgést, nagyon hatásos kemikáliát kapunk. érdekes adalék, hogy ennyire hangsúlyos a csokilány viszonzatlan vonzalma, és nagy örömömre nem múlik könnyen a rose formájú sebhely sem. (már az előzőnél is akartam írni: vártam, hogy ismerős arcokba is fogok botlani a dara során, de arra nem számítottam, hogy maga peter parker fog szembejönni velem a central park-ban. ja, tényleg! western-hangulat new york közepén, az megvolt...?) (+08.21.)