„her gutter mouth and the widow in an opium stupor. a conversation for the ages.”
no, végre jobban foglalkozunk azzal a pozitív hőssel, akit főszereplőnek gondoltunk már az elejétől kezdve, mégis eddig eldugták a háttérbe -áh, semmi, megint csak pár perc jutott neki ma is... igaz, látványosak voltak azok a percek, mert bullock belefutott a környék vadvilágába, és nem is jött ki sérülések nélkül az indián támadásból... de inkább a táborban töltöttük most is az időnk nagyrészét, küzdve a fejlődő himlő-járvánnyal, és meglepő volt látni, hogy mindenki félre tudta tenni az ellenszenvét és az önérdekét, és a település kvázi vezetői összefogtak az ügy érdekében, nagyobb balhék nélkül... több szál is csordogált ezek mellett búvópatakként, nem felejtettük el az atya epilepsziáját, az özvegy még mindig remeg és izzad az elvonási tünetektől, és még a korban ismeretlen fogalom, a depresszió is ott ólálkodik a lebujok mélyén (az alkoholizmusra utaló félmondatokról nem is beszélve)... (szinte semmit sem kaptuk eddig az indián kultúrából, úgyhogy jó volt látni, hogy a fehérek azért ismerik a szokásaikat, és bullock-ék megfelelően búcsúztak az elhunyttól.) (×02.17.)
