„-i’m not a violent person.
-no, you just like fucking little kids.”
a sho-nál megtanulták, hogy az utolsó előtti résznél kell elkezdeni learatni az addigi építkezést, akkor kell bevinni egy igazán nagy gyomrost. a csavar az volt benne, hogy nem is onnan jött, amerről számítottunk rá. sőt, még az első öt perc is mást ígért, hiszen mégiscsak egy hollywood-i híresség halálával kéne foglalkozni, de inkább valami sokkal személyesebb pokolba szálltunk alá. valahol ott volt mindig is a háttérben ez a múltbéli fájdalom, csak elnyomtuk, nem törődtünk vele. azért kell a kábel-televíziózás, hogy őszintén be lehessen mutatni egy ilyen (általában eltusolt) szörnyűséget úgy, hogy a jogos bosszú is elégedettséggel tudjon eltölteni, ne legyen bennünk egy szemernyi bűntudat sem. alámerültünk és megtisztultunk. (+10.03.)