„friendly fire incidents”
az elején örömködtem, úúúh, igazi harc, katonákkal, rakétákkal, aztán megint jött a kommandózás... de legalább érdekesen beleláttunk az afganisztáni és pakisztáni viszonyokba, számító dögöknek állítottuk be az amerikaiakat (toby stephens-nek szokás szerint jól ment az arcoskodás), kaptunk egy vicces sidekick-et (spud akcentusa az elmúlt tizenöt évben mit sem változott), meg egy csomó gyönyörű felvételt a sivatagról (más volt a rendező, mint eddig, nem?). és persze szétlőtt fejből spriccelő vért, profin megcsinált robbantásokat, orosz-rulettet, hisz’ mégiscsak egy férfi-sorozatról van szó, kéremszépen. az átíveléssel is próbáltunk kezdeni valamit, de inkább ezt is hősies önfeláldozós katonai bullshitbe csomagoltuk. a magánéleti alapozásról már nem is beszélve... (**01.12.)
túlságosan is hozzászoktattak az angolok ahhoz, hogy ami az ő asztalukról jut el hozzánk, az kicsit másabb ízű, eredetibb, gyakran ötletesebb, mint az amerikai sorozatok. talán ezért csalódtam kicsit, mert ez csak egy sima akció-móka lett. nem okos, nem mély, de pörgős, látványos, izomtól dagadó, izzadságtól ragadó maszkulin örömködés, az egyszemélyes kommandó mai megfelelője. amivel nincs baj, de én szerettem volna, ha mélyebben belemegyünk a politikai dolgokba, és főleg a karakterekbe. természetesen kíváncsi vagyok, hogy az amerikai pénzemberek felügyelete alatt még ilyenebb-e a második felvonás (elvárásaim legalább már nincsenek), ha megérik az idő, épp férfiasabb hangulatban leszek, mindenképp belenézek majd. inkábbtetszett.
