soroló

„the first rule you learn in this house, you hide the goddamn money.”

...a második szabály: ne is merj álmodozni, jövőt tervezni, ha gallagher a neved, az élet úgyis kibaszik veled. frank-et és monicá-t nominálnám a legrosszabb szülők ever versenyre, imádok bosszankodni a sok balfaszságukon, felelőtlenségükön. azt meg megtanultam megszeretni, hogy facsarják a szívem folyton, most is néztem, ahogy a gyerekek újra összetörnek, kevesebbek lesznek egy illúzióval, ahogy fiona megzuhan ismét. hjaj... és az a durva, hogy nem ők az egyetlen elbaszott család a környéken, mandy-nek a saját apjától lesz gyereke (néha eltéveszti a szobát... bazdmeg...), sheila belejött az ölésbe, v-ék baba-projektje kudarcba fullad. a brazil konténer-szamba meg simán csak kurva vicces, bár aggódom steve-ért... sírunk, nevetünk, és áldjuk az eget, hogy nem gallagher-nek születtünk... (**03.25.)

„choose your dick or god.”

micsoda bűnös élvezetek! hazugság, álnokság, paráznaság, megcsalás, mindez nagy fájdalmat okoz szeretett urunknak! ámen. triphop dallamokra csúszunk egyre lejjebb a drámába, marty képtelen ésszerűen, a farka elővétele nélkül gondolkozni, ha az ex-w-ről van szó. ezért hevernek törött szívek az útjában. sok kis infót kaptunk ma a szösziről is, kis múlt, kis mommy-, kis daddy-issue, kis kényszerű fasz-befogadás. a sok szar ellenére ugyanakkor jól szórakozunk, sok kis ötlettel dobják fel a drámát. (**03.25.)

„good cop, hungry cop.”

folytatjuk valamennyire a főszálat, de ez a börtönös történet magában is megáll. még kicsit szokom, remélem minél kevesebb beszélő és/vagy óriás állat lesz a részekben. trükkösen megoldottuk, hogy a vörös kölyök drámai múltja előkerüljön. kell az is a csúnya gonosz-nevetésű és éhes pókok abárolása mellé. (**03.25.)

„it’s every human being’s right to know love.”

egy fringe-kirakós darabkái: csúnya heti-gonosz -drámai múlttal, megalapozva a gonoszkodását. főhősök személyes magánéleti drámája. apró lépések átívelés szempontjából. observer felbukkanás. walter-poénok. cliffhanger a végén. ilyen volt ez is? igen. unalmas és/vagy érdektelen volt? cseppet sem! bár nem szívesen néztem az égett arcot (direkt mindig az a fele volt premier plánban...), de a parfüm-készítős története érdekelt. oliviát is tudtam sajnálni, persze, hisz’ kötődöm a karakterekhez. peter vonala meg hozta a meglepetéseket, az első évadból ide fúródott cuccot és a nagy titkot az idővonalakról. reméljük véglegesre tervezték a nagy boldog összeölelkezést, mert most már ráncolni fogom a homlokom, ha megint szétválasztják őket... szerelmet mindenkinek! (**03.24.)

„play what’s in your head.”

bár küzdenek derekasan a készítők (köztük jack bender), de hiába itatták át zenével az epizódot, próbálták érdekesebbé tenni a gyilkos múltját, sokat szerepeltették neelát (izé, bocs, de már így marad...), dobtak be jó ötleteket (hajból vonó), és látunk börtönön kívüli flesset is, de az egészet valami hihetetlen érdektelenség-szag veszi körül, és olyan túl nyilvánvaló nyomozós húzások, hogy az embernek elmegy a kedve az egésztől. már nem is reménykedem, hogy a jövő heti fináléra összeáll valamennyire... (**03.24.)

„howie schwartz’s star mitzvah”

na, a múltheti kóstolgatás után már itt az igazi homály-community! abed és a filmjelenetek újrajátszása (meg persze a végén alter-abed feltűnése az űrhajóban), jeff hulkká változtató egója, michael jackson két verziója (meg a többi hasonmás) mind azt éreztette velem, hogy hazaértem. de lehet még feljebb tekerni azt a potmétert, hajrá srácok! (**03.24.)

„it’s not every day you see a dead guy making a sandwich.”

túl nyugisan kezdtünk, mindenki haza készült már, be kellett ütnie valaminek a napsütéses vágyakozásba. és egy hülye bosszúval, egy golyóval lecsapott a nagybetűs hangulat. mert oké, hogy semmi újdonság nem volt a szellemidézésben és a démon-űzésben, de baszki, úgy a székhez szögezett mind a két rész, hogy az előtt fejet kell hajtanom. nem mellékesen karakter-építésre használtuk az egészet, vagy valami olyasmire. gonosz-lincoln meg maradhatott volna, érdekesebb arc volt, mint a hagyományos verziója (bocs, megszállt valami...). és nem arról volt szó, hogy nem lesz cliffhanger a végén...? (**03.23.)

van olyan, amikor nem nagyon érdekel, hogy panelekből építkeznek, hogy két-dimenziósak a karakterek, ha működik a felépített világ, ha körbevesz a feeling, ha tudnak hidegrázós feszültséget teremteni, ha kihasználják a választott koncepció (kézikamera) adta lehetősségeket. semmi világmegváltás, csak néhány hét, amikor szívesen mártóztam negyven percig a misztikumba. nagyon erős tetszett. nem csak a nyitott vég miatt (most kezdődne az igazi zúzás), de szurkolok egy esetleges második évadért. szellemek, démonok, segítsetek!

(update: hogy veszne el minden döntéshozó a boiunában -kasza...)

„i just came in here, and it smelled like shakespeare, if shakespeare were a damn cowboy.”

nagy a szakadék a gazdagok és a szegények között. de nagy a csábítás is... nick már bekerült a hálóba, megigéződött, ajándékokkal lett gazdagabb, és akkor ő még nem is látta a japán bidét... kíváncsi leszek, hogy jess-nek hogy alakul a kapcsolata a túl-tökéletes férfivel. és hogy nick fog-e komolyodni valaha is. vagy lesz-e olyan okos, mint schmidt... (**03.23.)

„life’s too short.”

jót tett a sorozatnak, hogy belevittek egy kis komolyságot (karofsky öngyikossági kísérlete), kicsit átértékelhettek a karakterek, kaptunk sok működő pillanatot, őszinte párbeszédet (kedvencem a ki-mit-szeretne-még-kapni-az-élettől jelenet volt). és ha a cliffhangert nézzük, ez a komolyabb hangvétel marad is, aminek örülök, igaz, nem is vagyok már vihogós tinédzser jó rég óta... (ez utóbbi lehet az oka, hogy azért kicsit szemet szúr a túl direkt üzenet, de igazság szerint nem baj, ha megtanulja a sok kis szörny, hogy az élet jó, hogy a köcsögségnek következményei vannak, hogy a facebook veszélyes!) verseny-epizód is voltunk ma, a dalok nem voltak rosszak, de meggyőzve nem lettem. izgulni meg minek, még van nyolc rész, azt is ki kell tölteni... merjek újra bízni ryanmurphy-ékben...? (**03.22.)

„look, girls. a must-have for oscar season... the billy crystal.”

szomorú, de faarccal ültem végig a részt, dallas nagymenő barátnői borzasztóak voltak, tessa önállósodási harcában meg csak azt értékeltem, hogy előkerült a vers, amit két résszel ezelőtt írt, átívelésért bármit... (**03.22.)

„my wildest dream involves a three-breasted midget with labial piercings and a desire to please.”

...persze hank hazudik, hisz’ jól látható, hogy az álma egy nyugodt, szerető családi élet, és milyen aranyosak is karen-nel, kár, hogy messze még a heppiend. de én már azzal is kiegyeznék, ha judy greer-t itt tartanák jópár epizódra, ő is nagyon cuki volt (szokás szerint). az epizód központi témája azonban charlie drámája volt, ami azért működött, mert tökre megérted a kiskopaszt (egy hülye hiba miatt elveszíti a legjobb barátját, végre rájön, hogy a nője egy érdek-ribanc), mégis kacagsz az elgyötört zokogás közben, esszenciális dramedy... az olyan vendég-alakok meg, mint a német rendező, mindig színt hoznak a sorozatba. kellenek a szörnyek a cukik mellé. (**03.21.)

„beer-batter, maple bacon, spring break cupcake.”

a meleg-poénok és a sophie/oleg szexviccek ellenére cseppet sem mozgatott meg, korán lehetett, vagy mi a szösz... az meg egyre furább, hogy ennyi kat dennings elvigyorgást hagynak benne... (**03.21.)

„you’ve changed. you’ve become angry, irritable, and downright mean.”

naaa, nagyon tetszett a badass, jéghideg, cinikus, bosszúszomjas, disney-írtó snow, erre visszaváltoztatják, hogy állítana az írókba valaki egy törp-szekercét... na jó, nem, ügyesek voltak ma is, végig zseniálisan reflektált egymásra a két szál. és végre visszatért gold meg tücsök uraság. csak vigyázni kell srácok, mert ez már igencsak átívelő highconcept, menekülni fognak az átlagnézők... na jó, talán nem, hisz a jelenben most volt egy kis nyomozás, az majd megnyugtatja őket... (bocs, ma szívtelen hangulatban vagyok, pedig volt itt szó kellően komoly dolgokról is, bizalomról, szerelemről.) kicsit építkezősebb rész volt ez, de működött, mint mindig, igaz én már egy kis rumpi-kacajtól is tapsikolok... (**03.20.)

„a ’quinntervention’.”

örülök, hogy barney-nak találtak egy nőt, aki pontosan passzol hozzá, tud vele gonosz tervet szőni, édesen mondja, hogy ’wait for it!’, jöhet az esküvő srácok. örülök, hogy a mai lakás-harc után megbékélt robin és ted, hogy talán-talán túllépünk ezen a szálon. örülök, hogy a civakodások és szex-sztorik után marshall-éknál is mindig a szeretet kerül elő. örülök, hogy egy összeszedett, jó részt láttam. amibe még egy ninja caesar is belefért... (**03.20.)

„220 brilliant-cut diamonds, hand-sewn onto a buxomy 32c dramatic-lift demi brassiere.”

még mindig nem az igazi... bár értem én a koncepciót, a ki a főnök cím is segített ebben, meg a szöszi asszisztens csaj cuki és imádnivaló az akcentusa, meg ghostbusters-eztünk is eleget, de emlékeim szerint tavaly azért több volt az igazi felröhögős humor... (és baszki, nekem is volt ilyen yodás pólóm!) (**03.20.)

„we have guns. have cars. kill as many as we can, and we’ll use the cars to lead the rest of them off the farm.”

ha az ember egyszer elkezdte húzni a száját, akkor már (majdnem) mindennel baj van... mer’ oké, hogy végre sikerült feszültséget csiszolni a nagy z invázióval és a farm elbukásával, de akkor is kénytelen volt félrenézni az ember egy csomó hülyeségen, hogy élvezhesse (nem sorolom, de az például rohadtul idegesített, hogy így bevették a szereplők a célzóvizet). de innen még volt huszonöt perc, amit minden női szereplő arra használt, hogy hisztizzen egy sort valamin. (kivéve a szöszi andrea, aki jobbnak látta rambózni, amíg nem találkozott egy norvég blackmetálossal...) örülnék neki, ha végre rájönnének a karakterek (és az írók), hogy nem ez az út, talán a sheriff felbuzgó keménysége meghozza a várt hatást. de nem tudom, hogy merjek-e reménykedni... (**03.19.)

aki hajlandó volt olvasni az eddigi értékeléseimet, tudja, hogy most nem nagyon jönnek majd a dicsérő szavak. túl sok újdonságot úgysem tudok mondani (feszültség-hiány, érdektelenség, írói logikátlanságok, drámának álcázott ál-hisztik), és a hívőket úgysem tudnám meggyőzni, de nem is kell, irigykedem rájuk, hogy ők élvezik, én is szeretném, de képtelen vagyok, nincs elég értéke, hogy azokba kapaszkodjak. és tényleg nem tudom, hogy hol tört el minden, az írói nézeteltérések (darabont távozása), a pénzügyi gondok, nem is fontos. illetve de, hisz' jó lenne azt gondolni, hogy jövőre más lesz, jobb, hogy csak a farm volt elátkozva, de egyébként a sorozattal minden rendben. ha egyáltalán rá tudom szánni majd magam ősszel a folytatásra. ugyanis nincs szívem akkor is zombiüzemmódban fikázni és szenvedni hétről hétre. szigorú inkábbnemtetszett, tanítói célzattal. olyan kár...

„you’re gonna have to kill an unarmed man.”

a múltheti halál következményeivel kezdtük, temetés, z-ken bosszúállás, tervezés, parancsosztás, házba-költözés (ásít). aztán szerencsére shane bekattant, és úgy gondolta, itt az ideje cselekedni, úgy-úgy, helyeselt az egyszeri néző. igaz, az írók megint úgy gondolták, ha az utolsó hét perc jó (azaz végre működik), az megmenti az egész epizódot. ráadásul az újabb halál-esetünk (van még kiért nézni a sorozatot...?) akkor sem volt túl meglepő, ha az ember csukott szemmel járta az internetet az elmúlt hetekben, mert bizony nagyon érett már, a két dudás nagyon más dallamot játszott, ráadásul lori kvázi el is köszönt az epizód közepén. ...de nem leszek negatív, a rendezés megint rendben volt, bear-t végre szabadon engedték, hadd hegedüljön kedvére, és jönnek a z-k. sokan... (**03.19.)

„he’s a broken, unbalanced monster.”

megint a hangulat adta el a részt. na jó, meg a fénykard-párbaj, ami epic volt, de a menekülés (a.k.a. cliffhanger) miatt nem tudott igazán drámaivá válni. maul egyébként hozta a kötelező bosszúálló gonosz figuráját, bár a gyerekek mészárlása után nem tudom mi gonoszabbat tudnak még kitalálni jövőre... obi-wan és ventress meg jó párosnak tűnnek, tessék őket együtt tartani, akkor magas lesz az egy részben elhangzó cinikus beszólások aránya... (**03.19.)

úgy néz ki, kénytelen leszek megszokni, hogy minden évad hullámzó minőséget képvisel. és persze ez valahol érthető is, akár az antológia-jellegből kiindulva, akár a mindenkinek megfelelni akarás okán, és el is viselnék néhány gyengébb és/vagy érdektelenebb részt, de idén túl sok volt belőlük. látható volt, hogy próbálnak az írók új dolgokat bevetni, háttérbe szorítani a főhősöket, kiemelni egy-egy mellék-karaktert, aztán vagy működik a dolog, vagy nem... ugyanakkor a címadó klónokkal alig foglalkoztunk az egész évadban, nem voltak nagy epic bolygókat megrengető csaták. de. 1. a hangulat a többségében működött, főleg, ha igazán sötétre hangolták. 2. egy gyerekkorban megfertőzött rajongónak szinte mindent el lehet adni, amiben fénykard van. inkábbtetszett. jövőre egy összeszedettebb, általánosan magasabb színvonalú évadot szeretnék. majd az erővel megmachináljuk valahogy...

„not everything on this planet is junk.”

savage visszatérése jó pont, viszont ez a maul-os szál eléggé, khmm, fura (megőrülve, robot-pók-lábakon...). de igazság szerint mégis behúztak, méghozzá a nagybetűs hangulattal, ami a szemét-bolygón uralkodott, a köddel, lángokkal, guberálókkal. oké, a beszélő kígyó olyan volt, mintha a labirintus című filmből keveredett volna ide, de gondolom kellett a nyomasztás mellé egy kis cukiság-faktor... (**03.19.)

„it’s a filthy raccoon. it’s not a whale. we’re not freeing willy.”

örülhetnek a magyar címadók, végre arról szólt az epizód, ami megfelelt az ő agyszüleményüknek (nevelésből elégséges). természetesen összekülönböztünk a rosszaság-megszűntető-módszereken, és persze egyedi megoldást találtunk a végére. eközben még egy mosómedvével is küzdöttünk, zenésen, nehéz az élet... (**03.19.)