soroló

„you’re the same self-serving, manipulative bastard you always were.”

(az idézetet tessék az írókra is érteni...) berántottak egyből a közepibe, semmi magyarázkodás itt az év elején, inkább játszadoztak egy hatalmasat az őrülettel és az álmodással, valahogy mégiscsak fel kellett oldani a tavalyi brutál-cliffet... a képi világ zseniálisra sikeredett, domborodott ki vele az elvontság. az meg, hogy robin williams a good will hunting-ból idéz, már az ultra-meta kategória. wilfred humora mit sem változott, ahogy elijah wood teste sem az elmúlt tíz évben... (**06.23.)

„the revenge of the abused women.”

hát nem ástunk még elég mélyre? hát nem nyomasztottunk még eléggé? a halál elfogadása körül jártunk egy kört, és végtelenül tetszett, ahogy hősünk magánéleti tragédiája folyton bele-belekapcsolódott a sorozat-gyilkolós ügybe. wallander ismét megmutathatta, hogy ő az empatikus nyomozás császára. fura volt látni, ahogy a drámai végkifejlet után egy vélhetően pozitívabb jövőbe lépett tovább (ennek szurkoltam is rendesen az epizód nagy részében). a többi a szokásos: kenneth, képek, hangulat, okos vonalvezetés... (**06.22.)

szinte minden ugyanolyan volt, mint az első körben -a minőség legalábbis mindenképp. csak még lejjebb lökték a főhőst a drámába -igen, volt még lejjebb... a művészi munkát is dicsértem már eleget, így meg kell magyaráznom, hogy miért csak tetszett-et adok rá: mert nem könnyű az embernek rászánnia magát. hisz’ tudja, hogy másfél óra egy rész, hogy meditatív lesz a tempó, hogy fájni fog a lélek-vájkálás. de amint nekilendül az egyszeri néző, és elmerül a hideg svéd habokban, már érzi is a fájdalmas megtisztulást, és jól esik. talán nem is baj, hogy csak három részt kapunk évadonként.

„you’ve disclosed an email containing birthday gift suggestions for an unnamed white house aide. suggestion number one: a cake in the shape of a dick. suggestion number two: a smart new hat -in the shape of a dick.”

egyre nagyobb méreteket ölt a szar, selina próbál úgy tenni, mintha ő lenne a főnök minden fronton -nem sok sikerrel (ez nekünk azért jó, mert jld sokat van képernyőn). a srácok meg kétségbeesnek az állásukat féltve, de a végére csak átvágnak egy két csomót. a legnagyobbakat ma is gary-n nevettem, tenném hozzá diplomatikusan. (**06.22.)

„with my last strength i damn this unholy pope.”

hát nem lett olyan feelgood a vége, mint az első évadnak... voltak részek, amik várhatóak voltak (az aláírás megszerzése és a megégetés, valamint a mérgezés), hisz' szép egyenes vonalban haladtak eddig is ezek a szálak. de értek így is bőven meglepetések -lucrezia újabb játszadozása (hol van már a pilot-ban látott ártatlan kislány...), a két gyermek apjuk ellen fordulása, rodrigo idegösszeomlása a kis kedvence felett érzett gyászban. megint nem kíméltek sem minket, sem a szereplőket az írók. mikor is lesz jövő tavasz...? (btw, tökéletes finálé -esküvő és temetés...) (**06.21.)

egészséges szintlépést érzek tavalyhoz képest, legalábbis amíg akkor azt mondtam, hogy egész jó, idén minden rész végén úgy álltam fel, hogy kurvajó volt ez is. (gonoszkodó énem azért nem bírja ki, hogy ne szúrja közbe, hogy az évad mintha két részre bomlana, de lehet, hogy ez csak a tudatalatti, hogy látja az ember, hogy neil jordan inkább elment a hülye vámpíros filmjét forgatni 5 rész után...) talán a sztori volt összeszedettebb, vagy a tavalyi alapozás után a kifejtés már könnyebben ment, vagy a karakterek lettek mélyebbek, igazából nem akarom túlmagyarázni, ami jó az jó, és kész. ami látványos volt, hogy több lett a statiszta, hogy nagyobbak a tüzek -merthogy jól átszőtték az évadot a máglyák, átgondoltságot érzek itt is. na, leszívta az agyam ez a meleg, nem csűröm tovább feleslegesen: nagyontetszett. csak így tovább, testvéreim! (jövőre azért több giulia farnese-t kapunk, ugye...?)

„i think it’s time to move on.”

bár az eső elállt, az ég még szürke -hiába várjuk a napsütést... annyira természetesnek tűnt, hogy rosie utolsó napját megkaptuk itt a végén flashbackben, pedig eddig nem volt jellemző a sorozatra ez az időkezelési technika, és mégis idepasszolt. ebben benne volt az, hogy végre élve láthattuk a szomorú sorsú lányt, hogy összeállhatott a kép a gyilkosságról, hogy hallhattuk a szívbemarkoló utolsó kétségbeesett sikolyokat... 15 perc után volt egy gyilkosunk és egy hullánk -rá kellett néznem az órára, hogy oké, akkor most félóra levezetés? de persze még kellett egy utolsó csavar, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt egy igazán drámai bevallással. és ha ez még nem lett volna elég, akkor rosie kisfilmjével szúrtak egy utolsót a könnyzacskóink irányába. welldone! (**06.20.)

áldott legyen mindenki, aki azért dolgozik, hogy az átívelős sorozatok híveinek legyen mit nézniük manapság. 26 rész alatt megoldani egy gyilkosságot? hát elment az eszük ezeknek az íróknak? ráadásul nem is a nyomozásra koncentrálnak? inkább megfontolt tempóban hagyják kibontakozni a karaktereket? ezzel az iszonyúan nyomasztó hangulattal nem egy szerethető alkotást tettek le az asztalra, mégis azt kell mondanom, hogy ha visszagondolok az elmúlt hetekre, minden alkalommal nagyon élveztem ezeket a perceket. és nem mazochista vagyok, csak beszippantott ez az egyedi atmoszféra, és nem eresztett. ami talán azért fura, mert tavaly ilyenkor daráltam az első évadot, tehát az gondolná az ember, hogy sűrű koncentrátumban ez jobban működik, de a hetiben nézés ellenére én a második évadot hoznám ki győztesnek. nagyontetszett. (ha esetleg nem lenne harmadik évad, mireille enos-t és joel kinnaman-t szeretném minél több helyen látni, mert imádtam őket!)

„men kill with guns and knives, women poison their victims. general rule.”

az utolsó esőcseppek... leszűkítettük kettőre a gyilkos-jelöltek számát, szépen billegett is az egész epizód alatt, hogy melyikük tehette. és ha nem lesz egy utolsó csavar a végén, akkor mindenki megvilágosulhat a politikai vonal hangsúlyozása miatt. dicsérendő, hogy a sok nyomozás és választás mellett a larsen-család dolog-helyrerakási drámájára is jutott idő. vagy egy jó adag holder-lazaságra. hölgyeim és uraim, tegyék meg tétjeiket, itt a befutó... (**06.20.)

„guys who kill kids aren’t popular in jail.”

(itt a nyár, lehet pótolni ezerrel!) nekem ez most is működött; ismét nem egy gyilkost dobott ki a nagy mindenható gép (szerencsére); tapsikoltam mr. reese cool-ságán; örültem, hogy mr. finch-et építeni kezdtük életkörülményekkel és flessekkel (két ex-other egy csárdában...); volt tempója, stílusa, így könnyen csúszni fog a többi rész is, ha marad ez a norma. (**06.20.)

„mr. compton, mr. northman, welcome to new orleans.”

(volt valakinek kétsége afelől, hogy ez lesz az idézetem...?) évek óta ugyanazt a tb-problémát szajkózom: a sok szál nem egyforma mértékben érdekel, de ez most mintha hatványozottabban lenne igaz. mert hogy tara átváltozása, a shifter-néni hisztije, a farkasok hülyeségei konkrétan hidegen hagynak. ezzel szemben a nola-vonal, kínzással, vallatással, kistanáccsal, vallással, vámpír-bibliával, csupa élvezetes percet hozott. ahogy newlin tiszteletes minden megmozdulása (akár a tévében, akár betáncolva a buliba), vagy pam mádám múltja és első találkozása eric-kel is nagyon szerethetőek voltak. szóval, jó ez, néha nyelni kell egy nagyot, mint amikor vérrög akad a torkodon vacsora közben... (**06.19.)

„120,000 for a human body.”

cincinnatust az eke szarvától, john rambót a kis faluból, wallandert a hideg tengerpartról... nagyon jól végigvezették a visszatérést, sütött az elidegenedés, a zavarodottság, a düh, a félelem. jó analógia épült fel a kirúgott ex-rendőrrel is. és ahogy másztunk bele az egyre érdekesebb ügybe, úgy lett hősünk is egyre magabiztosabb, küzdötte le a múlt démonait egyre. mindehhez ismét nagyszerű partner volt mr. brannagh, természetesen. és sok gyönyörű aszimmetrikus kép, meg sem tudom számolni, hányszor csettintettem elégedetten a látottak miatt... (**06.18.)